Újpest: „Nem lepődtem meg, ő ilyen” – Helmich arról, hogy Karamoko ölben vitte le a Győr játékosát

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.09.28. 07:18
Fotó: Török Attila
A labdarúgó NB I 8. fordulójának nyitó mérkőzésén az Újpest FC 0–0-t játszott odahaza az ETO FC Győrrel. A találkozó után az NSO Tv stábja Helmich Pállal beszélgetett, aki először volt kezdő a fővárosi klub színeiben.


 

Helmich Pált arról kérdeztük: mikor tudta meg, hogy életében először kezdő lesz az Újpest színeiben.

„Már a héten láttam, ez annak is köszönhető, hogy szegény Geiger Bálint belázasodott, illetve Tom az előző mérkőzésen piros lapot kapott, úgyhogy kevesebben voltunk a középpályán, így tudtam, megkaphatom az esélyt. Keményen dolgoztam a héten, nagyon hálás vagyok, hogy meg is kaptam az esélyt, ráadásul kilencven percet játszhattam, amiért még jobban hálás vagyok. Azért kár, mert bár az egy pont is egy pont, hárommal szerettük volna zárni a mérkőzést.”

Videónkban beszél arról, hogy gyerekkorában a Szusza Ferenc Stadion mögötti műfüves pályán éppen erről álmodozott, de szóba kerül a meccs vége, többek közt az, hogy Karamoko ölben vitte le az ETO lecserélt játékosát. Beszélgetünk arról, miért gólképtelen már két meccs óta az Újpest, és az öltözői hangulatról is szó esett.

NB I
8. FORDULÓ
Újpest FC–ETO FC Győr 0–0
Újpest, Szusza Ferenc Stadion, 7120 néző. V: Csonka (Káprály, 80.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

 

Legfrissebb hírek

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
42 perce

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
6 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
7 órája

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
10 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
10 órája

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
11 órája

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
13 órája

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
Tegnap, 22:02
Ezek is érdekelhetik