NB I: 61-szeres grúz válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.06. 17:46
Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette a grúz válogatott Nika Kvekveszkirit.

A 32 éves, 61-szeres válogatott középpályás – aki szabadon igazolhatóként csatlakozott a szabolcsiakhoz – legutóbb a lengyel élvonalbeli (Ekstraklasa) Lech Poznan játékosa volt, ahol az előző évadban 26 tétmeccsen egy gólt szerzett, s összesen 1074 játékpercet kapott a kék-fehér gárdában, amellyel az elmúlt években bajnoki címet is nyert.

„Komoly sikernek tartom, hogy ilyen futballkarrierrel rendelkező játékost meg tudtunk szerezni. Már az első tárgyalásoknál éreztem, hogy nagyon motivált, keresték olyan ligából, ahol anyagilag jobban járt volna, de karrierje miatt inkább a szakmai szempontokat tartotta szem előtt, főleg, hogy a válogatottban is szeretne tovább szerepelni. Ez is jelzi, nem levezetni jön hozzánk. Komplex játékos, a középpályán védekezésben és támadásban is hatékony, remélem, hogy tudásával nagy segítségünkre lesz” – kommentálta a transzfert a Szpari sportigazgatója, Fekete Tivadar.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Szlobodan Babics (szerb, OFK Petrovac – Montenegró), Eppel Márton (Warta Poznan – Lengyelország), Horváth Kevin (Mosonmagyaróvár), Ranko Jokics (szerb, Borac Banja Luka – Bosznia-Hercegovina), Aboubakar Keita (elefántcsontparti, Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Keresztes Krisztián (DAC 1904 – Szlovákia), Kovács Milán (Gyirmót FC Győr), Nika Kvekveszkiri (grúz, Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Matheus Izidorio Leoni (brazil-olasz, Kecskeméti TE), Jaroslav Navrátil (cseh, Kisvárda), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Kazincbarcika), Tóth Balázs (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe érkezők: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia, ismét kölcsön), Ognjen Radosevics (szerb, Újpest FC)
Kölcsönből visszatér: Cseh Norbert (Tiszaújváros), Pataki Bence (Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: –
Távozók: Herjeczki Kristóf (Kolorcity Kazincbarcika), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd), Novák Csanád (Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként), Rjaskó Mihály (ukrán-magyar, Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Sigér Ákos (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (Opus Tigáz Tatabánya, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Horváth Kevin (Mezőkövesd), Németh Barnabás (siófoki kölcsön után Vasas FC)
Kölcsönből visszatért klubjához: Vida Kristopher (Kisvárda, onnan Opus Tigáz Tatabánya) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

 

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
8 perce

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
27 perce

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
2 órája

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 11:49

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 10:52

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 09:01
Ezek is érdekelhetik