DVTK: „A gólpassz volt a cél, de a srácok nem akarták” – Gera Dániel így is a meccs embere lett

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 08:42
Gera Dániel másodvirágzását éli Miskolcon (Fotó: Árvai Károly)
A Diósgyőr hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Kecskemétet a labdarúgó NB I 5. fordulójában. A találkozó után a DVTK játékosával, Gera Dániellel beszélgettünk, aki a Nemzeti Sport szerint a meccs embere volt.

Gera Dánielnek először felvetettük: edzőjük, Vladimir Radenkovics szerint éppen olyan meccset kaptak, amire számítottak.

„Igen, én is így éreztem. A Kecskemét szeret keményen játszani, de mi felvettük ezt a stílust is, és beleálltunk minden olyan küzdelembe, amiben kihívtak minket. Örülök, hogy ezekből jobban jöttünk ki, és sok egy az egyet tudtunk megnyerni. Úgy gondolom, ez is volt a kulcsa ennek a meccsnek, illetve a második labdák, szerintem azokban most előreléptünk.”

A győztes gólból is kivette a részét, amiről mesél is nekünk, és reagál arra is, hogy a Nemzeti Sport szerint ő lett a meccs embere. Elárulja nekünk, hogy hiányzik-e a gól a játékából, illetve mesél nekünk a 18 évesen debütáló Komlósi Bencéről, és arról is, milyen volt az öttusában olimpiai-4. Guzi Blankát ünnepelni a szurkolókkal a lefújás után.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Kecskemét TE 1–0 (0–0)
Diósgyőr, DVTK Aréna, 4121 néző. Vezette: Berke
Gólszerző: Acolatse (73.)

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23

A Sopron 100 pontot dobott Szigetszentmiklóson a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.19. 18:56

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39
Ezek is érdekelhetik