Csalás miatt feljelentést tesz Kuznyecov Szergej ügyében a DVTK

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.07.15. 18:50
Kuznyecov Szergej a DVTK vezetőedzőjeként 2023 tavaszán (Fotó: Árvai Károly)
A fenti címmel került fel a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapjára a klub közleménye hétfő kora este. Az ügy előzménye, hogy Kuznyecov Szergej jogi képviselői az edző februári menesztését követően eljárást kezdeményeztek a klub ellen a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél, aminek következtében a FIFA ideiglenesen kizárta a DVTK-t az átigazolásból. Ennek ellenére a DVTK ebben az átigazolási időszakban is tud majd igazolni, a most szerződtetni kívánt játékosoknak lesz játékengedélyük – olvasható a dvtk.eu-n.

 

„Álláspontunk szerint a Kuznyecov Szergej-ügyben készült FIFA-beadványban, az ügyben jelentőséggel bíró angol nyelvű fordításokban, mindegyikből kimaradt, hogy Kuznyecov magyar állampolgárként kötött szerződést, ezáltal megtévesztésre került a FIFA, mivel az iratokból nem derült ki számára, hogy korábbi vezetőedzőnk magyar állampolgár is. Erre való tekintettel ugyanis, jogvitája a DVTK-val nem tartozna a FIFA hatáskörébe, hanem a magyar nemzeti jog hatálya alá tartozik. Kuznyecov Szergej egyébként munkaügyi pert is indított klubunk ellen Magyarországon, ez esetben magyar állampolgárként” – idézi a klubhonlap dr. Dányi Szilárdot, a klub jogi képviselőjét.

„A klub mindent megtesz annak érdekében, hogy a FIFA ideiglenes döntését megváltoztassa, de amennyiben a fellebbezéseink sikertelenek lennének, vagy rövid időn belül nem eredményeznék az átigazolásból való kizáró határozat visszavonását, klubunk akkor is biztosítani fogja az átigazoláshoz való jog visszaszerzését, vagyis a most szerződtetni kívánt játékosoknak lesz játékengedélyük, így ezen ügy a DVTK labdarúgócsapatának szakmai működését semmilyen formában nem befolyásolja majd” – tette hozzá dr. Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója.

Ahogy az ügyben bármilyen érdemi változás történik, a DVTK tájékoztatja a szurkolóit és a közvéleményt – zárul a közlemény.

Labdarúgó NB I
2024.02.07. 08:05

Kuznyecov Szergej: A történtek erősebbé tettek!

Másfél év alatt az élvonalba vezette a DVTK-t, amellyel az őszi szezon végén a hetedik helyen állt, ám a tavaszi folytatás előtt menesztették – Kuznyecov Szergej néhány napos hallgatás után megtörte a csendet.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
18 órája

A Sopron 100 pontot dobott Szigetszentmiklóson a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
21 órája

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Benczés Miklós: A labdarúgó-szakosztályhoz semmi közöm sincsen

Egyéb egyéni
2025.10.18. 19:36

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35
Ezek is érdekelhetik