Sztanyiszlav Csercseszov Sárváron találkozott Máté Csabával

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 15:17
null
Sztanyiszlav Csercseszov és Máté Csaba
A Ferencvárosnál korábban együtt dolgozó két tréner hosszasan beszéltek a korábbi közös sikerekről, és Sztanyiszlav Csercseszov kazah új kihívása is szóba került.

Égig érő pálmafák, jobbra-balra tekergő csúszdák, és napágyak, ameddig a szem ellát. A pincérek elegáns mellényben szolgálják fel a frissítő koktélokat, a kávé illata beteríti a medenceparton lévő bár környékét – Sárváron élmény turistának lenni. De a napon sütkérező nyaralók mellett neves vendége is volt az elegáns wellnesshotelnek, kedden délelőtt Sztanyiszlav Csercseszov sétált be a főépület forgóajtóján.

A Ferencváros korábbi vezetőedzője immár a kazah válogatott szövetségi kapitányaként érkezett Magyarországra, és amikor megtudta, hogy az Azerbajdzsán elleni felkészülési mérkőzést Szombathelyen rendezik, nyomban jelezte, szívesen lát bennünket a meccs előtt a szállodában. Az orosz-oszét tréner a kazah válogatott egyenszerelése helyett elegáns öltözékben érkezett, nem sokkal később pedig vendége is akadt, a fotocellás ajtón Máté Csaba lépett be. Csercseszovot a Ferencvárosnál korábban másodedzőként segítő tréner a mai napig jó kapcsolatot ápol egykori kollégájával.

„Sosem volt problémám senkivel – felelte lapunknak a 60 esztendős tréner, aki 2021 decembere és 2023 júniusa között irányította a Ferencvárost, korábban öt évig volt az orosz válogatott szövetségi kapitánya, és múlt héten fogadta el a Kazah Labdarúgó-szövetség vezetőinek (újabb) ajánlatát, és lett kazah szövetségi kapitány. – Csabával is remek volt a kapcsolatom, csak a szépre és jóra emlékszem a Ferencvárosnál. Sok mindenről beszélgettünk, mutattam neki a kislány unokámat is, nincs annál nagyobb boldogság, mint nagypapának lenni.”

Csercseszov papíron ugyan már a kazah válogatott kapitánya, a 16 órakor kezdődő Azerbajdzsán elleni találkozót még a lelátóról nézi, a szövetség elnökével abban maradt, hivatalosan a szeptemberi, Nemzetek Ligája-sorozatban mutatkozik be. A válogatott Ausztriával, Norvégiával és Szlovéniával szerepel egy csoportban, Csercseszovnak fiatal futballistákat kell beépítenie a csapatba.

„A mérkőzés után indulok is Németországba, ott leszek a Németország–Skócia nyitómérkőzésen. Aztán hazautazom Moszkvába, de jövök is vissza, hiszen azokat a csapatokat biztosan szeretném megnézni személyesen, akivel a közeljövőben találkozhatunk. Onnan pedig indulok is Kazahsztánba, Almatiba, ott van a válogatott főhadiszállása. A felkérés egyik-pillanatról a másikra jött, egyik este telefonon kerestek, két nap múlva már Almatiban tárgyaltam az elnökkel. Érdekesnek találtam a kihívást, örömmel csaptunk egymás tenyerébe.”

 

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2 órája

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
5 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
9 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
10 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
22 órája

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40
Ezek is érdekelhetik