NB I: Batik Bence Debrecenbe igazol – NS-infó

Vágólapra másolva!
2024.06.13. 08:34
Batik Bence Debrecenbe kerülhet (Fotó: Puskás Akadémia FC)
A Nemzeti Sport értesülései szerint Batik Bence Debrecenben folytathatja a pályafutását.

Korábban már jeleztük portálunkon, hogy Batik Bence elhagyja az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC-t. A 30 éves védő szerződése két idény után lejárt, és a felcsúti klub szerdán hivatalosan is bejelentette a távozását.

Értesüléseink szerint több klub is érdeklődött a játékos iránt (például a Vasas), de úgy tudjuk, hogy jó eséllyel Debrecenbe szerződhet. Információink szerint Batik többéves szerződést köthet a bajnokságban legutóbb az 5. helyen végző együttessel.

Batik érkezését még ma hivatalosan is bejelenthetik a Debreceni VSC-nél.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Pálfi Donát (Szombathelyi Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Alexandrosz Kiziridisz (görög, NS Mura – Szlovénia), Andrija Majdevac (szerb, FK Napredak Krusevac – Szerbia) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Batik Bence (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolható), Sztefan Drazsics (szerb, Mezőkövesd, szabadon igazolható), 
Távozók: Joao Oliveira (svájci-portugál, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Tuboly Máté (ETO FC Győr, onnan DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Baranyai Nimród (Újpest FC) 
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik