NB I: a ZTE kölcsönvette a Puskás Akadémia játékosát

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.06.24. 19:00
Bakti Balázs (balra) Sallói István sportigazgató mellett (Fotó: ztefc.hu)
A Zalaegerszegi TE FC egy évre kölcsönvette Bakti Balázst a szintén a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémiától.

 

Bakti Balázs Pilisvörösváron és a Dalnoki Akadémián ismerkedett meg a futballal, majd a Vasas Kubala Akadémián folytatta pályafutását, ezt követően Felcsútra tette át a székhelyét, ahol összesen 15 NB I-es mérkőzésen játszott, ezt követően pedig kölcsönben Budafokra került, ahol 20 tétmeccset tudhatott magáénak a sokoldalú középpályás.

A 19 éves labdarúgó kölcsönjátékosként az előző szezonban összesen 33 mérkőzésen lépett pályára a Vasas színeiben, majd az idény végét követően visszatért a Puskás Akadémiához. Most pedig Zalaegerszegen folytatja, a klub tájékoztatása szerint egyéves kölcsönszerződés keretein belül, mely vételi opciót is tartalmaz.

„Saját magamtól minél jobb teljesítményt, minél több gólt, minél több gólpasszt várok, hiszen a legfőbb célom az, hogy segíteni tudjam a csapatot. A legfontosabb cél mindig a bennmaradás, de természetesen csapatszinten a legjobb eredményt próbáljuk majd elérni. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és mindent megteszek majd a Zalaegerszegért” – nyilatkozta Bakti Balázs új klubja honlapjának.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Csonka András (Ferencváros, legutóbb Budafoki MTE – kölcsönben), Sztefanosz Evangelu (görög, NK Osijek – Horvátország, kölcsön után végleg), Gundel-Takács Bence (Budafoki MTE), Várkonyi Bence (MTK Budapest, kölcsön után)
Kölcsönbe érkezők: Bakti Balázs (Puskás Akadémia, legutóbb Vasas FC – kölcsönben)
Kölcsönből visszatérhet: Huszti András (Újpest FC), Klausz Milán (Szeged-Csanád GA), Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Vasas FC), Papp László (Mosonmagyaróvár), Szalay Szabolcs (Vasas FC)
Kiszemeltek: Sztefan Drazsics (szerb, Mezőkövesd, szabadon igazolható)
Távozik: Bedi Bence (szabadon igazolható), Dombó Dávid (szabadon igazolható), Gyurján Márton (szabadon igazolható), Guy Hadida (izraeli, Maccabi Bnei Reineh – Izrael), Zoran Lesjak (horvát, NK Nafta 1903 Lendava – Horvátország), Kiss Ágoston (tiszakécskei kölcsön után Vasas FC), Soltész István (budafoki kölcsön után Kisvárda Master Good), 
Kölcsönből visszatér klubjához: Yohan Croizet (francia, Újpest FC), Gruber Zsombor (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Antonio Mance (horvát)

 

 

Legfrissebb hírek

A román élvonal bronzérmese egymillió eurót ajánlott a Puskás Akadémia centeréért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
17 órája

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
21 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:12

NB I, 2025–2026, TELJES PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 19:45

A bennmaradás után Mihalecz István távozik a ZTE éléről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 16:53

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 14:42
Ezek is érdekelhetik