FTC: Nyilván még sokat kell dolgoznunk – Pascal Jansen

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.28. 09:28
Pascal Jansen szerint sok munka áll még a csapat előtt (Fotó: fradi.hu)
Mint arról már beszámoltunk, a Ferencváros négygólos hátrányból felállva egyenlített a Sepsiszentgyörgy elleni felkészülési mérkőzésen. A találkozó után a csapat új vezetőedzője, Pascal Jansen és Tosin Kehinde is pozitívan értékelte a találkozót.

„Azt mondta az edző a második félidőben pályára lévő csapatnak, hogy 0–0 az eredmény” – osztotta meg a fradi.hu-val Tosin Kehinde.„Hozzátette, most indul csak a mérkőzés és próbáljuk meg azt csinálni, amit előzetesen megbeszéltünk, és ez szerencsére sikerült is.”

A mérkőzésen kétszer is betaláló Kehinde azt is elmondta, elégedett volt a teljesítményével és az idényre is optimistán tekint előre. 

A Ferencváros vezetőedzője, Pascal Jansen szintén beszélt róla, mi volt a különbség a második játékrészben. 

„A terv ugyanaz volt, de a második hatvan percben sokkal jobban tudtuk befejezni a támadásainkat. Két külön félidőről beszélünk, mindkettőben láttam a játéknak olyan elemeit, amelyeket a későbbiekben is szeretnék látni a pályán, de nyilván még sokat kell dolgoznunk.”

A szakember még az első edzőtáborában összeszedett tapasztalatait is megosztotta.

Az első edzőtábor alatt nagyon jól megismertük egymást, hiszen a nap 24 órájában együtt voltunk. A következőben talán jobban tudunk majd arra koncentrálni, hogy megnézzük, min kell változtatnunk. Talán új játékosok is érkeznek majd, ki tudja? Meglátjuk, mik azok a dolgok, amiket labdával és labda nélkül is gyakorolnunk kell.”

Az interjúban Jansen még a csapat új igazolásairól, Isaac Pappoe-ról és Raul Gustavóról is említést tett. 

„Gustavo és Isaac is csak nemrég érkeztek a csapathoz, de minél hamarabb szeretnénk őket beépíteni. Azt várjuk el tőlük, amit képesek is nyújtani. Gustavónak volt egy-két olyan megmozdulása, ahol nem volt szerencséje, Isaac pedig maximális erővel mindent beleadott.”

Labdarúgó NB I
2024.06.27. 20:06

Feltámadás: négygólos hátrányból állt fel a Ferencváros a Sepsi ellen egy 120 perces meccsen

A zöld-fehérek második felkészülési meccse jókora izgalmakat hozott Bernd Storckék ellen.

 

Legfrissebb hírek

Mátyás bús hadánál is többen voltak

Népsport
9 perce

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
17 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
23 órája

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:54

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik