KTE: hiába az opció, Horváth Krisztofer sorsa a Torinótól függ

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 16:48
Horváth Krisztofer (jobbra) jelen állás szerint a nyáron távozik Kecskemétről (Fotó: archív)
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben megvizsgáljuk a labdarúgó NB I-es csapatok kereteit, kiknek jár le a szerződése, milyen erősítéseket terveznek – most a Kecskemét következik.

 

A Transfermarkt szerint a Kecskeméti TE-nél négy kölcsönjátékos mellett további négy futballistának jár le a szerződése, de megkeresésünkre Tóth Ákos sportigazgató elmondta, utóbbiakkal már megegyeztek a folytatásról.

Belényesi Csaba és Vágó Levente már korábban aláírta a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítását, és van szerződése az új idényre Mihajlo Meszhinek is, a kapus Kersák Rolanddal pedig szóban már megállapodtunk a folytatásról” – fogalmazott a sportvezető.

A kölcsönjátékosok kapcsán elmondta, jelen állás szerint a nyáron Horváth Krisztofernek, Iynbor Patricknak, Nagy Olivérnek és Szendrei Ákosnak is lejár a szerződése a Kecskeméten, és visszatérnek klubjukhoz, de ez a helyzet még változhat.

A szurkolókat a kölcsönjátékosok közül alighanem a 31 bajnokin 11 gólt szerző Horváth Krisztofer jövője érdekli a legjobban, iránta értesüléseink szerint a Ferencváros és az Újpest is érdeklődik.

Horváth Krisztoferre egyrészt nagyon büszkék vagyunk, hogy bekerült Kecskemétről az Eb-keretbe, másrészt a jövőjével kapcsolatban annyit mondhatok, szeretnénk megtartani, de nem rajtunk múlik, hogy marad-e. Hiába van opciós lehetőségünk a kivásárlására, mert a Torino egy nem sokkal magasabb összegért visszavásárolhatja, ha igényt tart rá. Ezért elsősorban az olasz klubon múlik, hogyan alakul a jövője” – nyilatkozta Tóth Ákos.

A sportigazgató a nyári erősítési tervekről elmondta, egy csatárt szeretnének igazolni, és több posztra is vannak kiszemeltjeik az NB II-ből, olyan játékosok, akik Kecskeméten hívhatnák fel magukra a figyelmet. Továbbá erősítést jelenthet a csapatnak, hogy sérüléséből már visszatért az idény nagy részét kihagyó Nikitscher Tamás, valamint az új évadban visszatérhet a szeptember óta hiányzó Nagy Krisztián is.

VÁRHATÓ NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország), Iynbor Patrick (Ferencváros), Szendrei Ákos (DAC), Nagy Olivér (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:45

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35

Magyar válogatott játékost szerződtetett a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:18

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Megszerezte első pontjait a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:45

Fehérvár: a válogatott védővel folynak a tárgyalások a szerződésbontásról

Labdarúgó NB II
2025.08.09. 14:19
Ezek is érdekelhetik