Népsport: Bödör László főszereplő volt a Fener ellen

Nyögvenyelősen, de bekerült a nyolc közé a KEK-ben 1963 őszén az MTK, a Szlávia Szófia (1:0, 1:1) és a Motor Zwickau (0:1, 2:0) után 1964 februárjában a török Fenerbahce következett.

Nem volt könnyű helyzetben a csapat, hiszen két meccset még a szezonrajt előtt kellett lejátszania, ráadásul Sándor „Csikar” nélkül, aki Tatán, az edzőtáborban sérült meg egy egymás közötti játékban (Danszky Józseffel ütközött), s áprilisra remélték a felépülését. A szélső megnyugtatott mindenkit: „Ne gondoljátok, hogy elhagyom magam. Reggelenként rendszeresen tornázom legalább negyedórát, de sokszor többet is.” (Rehabilitáció, 1964…)

Az első mérkőzés előtti főpróbát az osztrák Vienna elleni mérkőzés jelentette, a 4:0 igazán szép eredmény volt, hiszen a bécsieknél pályán volt Todor Veszelinovics és Karl Koller a jugoszláv, illetve az osztrák válogatott erőssége, ám a Népsport szerint: „Ilyen ellenfelek kellenének... De nem ilyenek jönnek. Az MTK számára sem. Mert jön a Fenerbahce.”

Jött és kikapott 2:0-ra. Nem volt könnyű siker, hiszen az MTK mindkét gólja az utolsó negyedórában esett. Ráadásul az elsőhoz szerencse is kellett, hiszen Kovács III Ferenc büntetőjét Hazim Cantez a lécre ütötte, ám a törökök bemozdultak, így jöhetett az ismétlés. Másodszorra Vasas Mihály állt a labda mögé, s belőtte a tizenegyest (1:0), majd Bödör László egyéni akciója után lett 2:0.

A Népsport szerint az MTK erénye az volt, hogy „a harcossággal szemben harcosságot, a lelkesedéssel szemben legalább ugyanolyan fokú lelkesedést tudott szembeállítani”, nagy különbség tehát nem volt a csapatok között. Örömben viszont hatalmas, olyannyira, hogy az MTK kiadta az egyéves várakozását töltő Sipos Ferencet a Bp. Honvédnak (Baróti Lajos szövetségi kapitány vagy ezredik kérésére).

A visszavágóra késve indult el a társaság. „A húsztagú sportdelegációnak várakoznia kellett, mert a menetrendszerű KLM-gép késett. Három órakor szállt le az óriásgép a Ferihegyi repülőtérre. A gép személyzete elnézést kért a késésért, sok sikert kívánt az MTK-nak, majd megvendégelte a csapat tagjait és azokat, akik a kék fehéreket búcsúztatták”  – számolt be a Népsport arról, hogy akkoriban még más volt a reptetési kultúra.

A csapat magabiztosan utazott el Isztambulba, Kovács Imre edző mondta a kötelezőt („Nem rendezkedünk be védekezésre. Passzív játékkal biztosan elveszítenénk előnyünket”), ám aztán látva, hogy a törökök népünnepélyre készülnek, halványult az önbizalom. A 8. percben már jött is az első török gól, utána játékosaink hátát feltörte a háló, ám csak a 75. percben jött az újabb Fener-találat.

Demoralizáló volt. Selim Soydan 25 méterről gyengén lőtt, Kovalik Ferenc kapus leguggolt, hogy megfogja a labdát, ám az a kapuban kötött ki. A 81. percben, Ogün Altiparmak fejes gólja után már minden veszni látszott, ám megint Bödör László jött, Laczkó Mihály két csel után beadott, ő pedig szépített (3:1), kiharcolva ezzel a harmadik meccset.

A tudósítói lényeg:  „Csak az utolsó tizenöt percben játszott jól, nyílt sisakkal az MTK és ekkor – a játékosok dicséretére legyen mondva – elég nyugodtak voltak a harmadik mérkőzés kiharcolásához. A Fenerbahce sokkal jobban játszott, mint Budapesten, (…) az MTK legjobbja Danszky volt, jól rombolt, egyszerűen, hasznosan játszott. Keszei és a két fedezet nem sokkal maradt el mögötte. Az utolsó 15 percben Bödör a szokott veszélyes volt, Laczkó a gól előkészítésében jeleskedett”   . A kisördög nem alszik: tizenöt perc jó játék már akkor sem volt nagy szám, és vajon, mi lett volna a konklúzió, ha a végén nincs az a Bödör-gól?

Kovalik volt a mezőny legszomorúbb embere. A potya gól után a többiek azzal vígasztalták, hogy „még a nagy Zsákkal is előfordult ilyesmi” . A kapus csak legyintett, mintha megérezte volna, hogy a kupadöntőt azzal veszíti majd el az MTK, hogy a Sportingból Joao Morais szögletből talál a kapujába.

De még csak a negyeddöntőnél és a harmadik meccsnél tartunk, amelynek a színhelye előbb Frankfurt volt, aztán Róma. A március 18-i mérkőzésig még két feladat várt a csapatra. Isztambulból nem jöttek haza, Izraelbe utaztak, és Jaffában megmérkőztek az olimpiai válogatottal. A vége 1:1 lett, a 20 ezer néző nem volt oda a magyar futballistákért, többet várt tőlük annál, hogy Nagy István csak a 85. percben tudjon egyenlíteni.

A római fellépés előtt megkezdődött a szezon, az MTK a Tatabányát fogadta a Hungária körúton. Gól nem esett, a nívó sem volt magas, a Népsport csak a küzdelmet emelte ki, s hogy a döntetlen igazságos eredmény.

A harmadik meccsre különgéppel utazott el, s tért haza a társaság. Sokáig úgy volt, Sándor „Csikar” is a küldöttség tagja lesz, hogy jelenléte erősítse a többieket, ám aztán maradt itthon, talán azért is, mert a kerettag Bánkuti László helyett mehetett volna. Kovács III sem utazhatott, húsmérgezéssel a László kórházban feküdt.

Rómában leginkább az időjárástól tartottak a mieink, hiszen a 15 fok a Fenernek kedvezett, lévén hasonló a helyzet Isztambulban, míg itthon +1, –4 fok volt a hőmérséklet.

Nem mondhatni, hogy a rómaiakat megmozgatta volna a mérkőzés, kétezren voltak a Stadio Flaminióban, ám a lényeg, hogy miközben becsülettel gyúrta, gyömöszölte egymást a két csapat az MTK szerezte meg az egyetlen gólt a 86. percben. „Bödör mintegy 15 méterről nagy lövést küldött kapura. Hazim kiejtette a labdát, Kuti ott termett, s szinte beledobta magát a labda útjába. A labda a kapuba kötött ki, s oda került Kuti is”, de a lényeg a vége: 1:0. Hazim hibájával kiegyenlítette a Kovalik-potyát, nevezhetjük a sors igazságának.

Feltűnő volt, hogy a Népsport a tudósítás napján Vasas Mihállyal beszélgetett. A játékos mindhárom Fener-meccsen pályán volt, ezzel együtt az a központi téma, hogy nem kap elég szerepet. Kovács Imre edző válasza kézenfekvő („A játékos, aki kimarad, többnyire abban keresi a hibát, aki kihagyja a csapatból”), a cikk befejezése sem váratlan. „Szeretnék révbe érni. Most már ideje…”  – így Vasas, a cikket jegyző Németh Gyula pedig: „Vajon sikerül-e?”  Vasas végül 34 bajnokit játszott még az MTK-ban, mielőtt átigazolt volna a VM Egyetértésbe (1966).

Az MTK köreiben örültek a továbbjutásnak, ám jellemző a Népsport által felidézett eset: „Az olaszok sokáig kezelik az útleveleket. Mind belépéskor, mind kilépéskor az útlevél valamennyi adatát felírják. Hazafelé jövet az egyik játékos ki is fakadt:

– Ezt a lassúságot! Ennél lassúbbat el sem tudok képzelni. Az egyik vezető közbeszólt:

– Én kapásból mondok egyet! Az MTK csapata.

Igen... Rómában az MTK minden tekintetben jobbat nyújtott, mint az ellenfele, csak a gyorsaságban maradt alul.”

Ezzel együtt a lap szerint jó úton jár az MTK, „útja most felfelé ível. A Rómában látott csapat Sándorral, Kovács III-mal hamarosan megerősödik. És az MTK-nak esélye van arra, hogy bejusson a döntőbe. Magyar csapat eddig még nem jutott be sem a Bajnokcsapatok, sem a Kupagyőztesek Európa Kupájának, sem a Vásár Városok Kupájának döntőjébe Ez lenne az első eset, s mondani sem kell, hogy nagy sikert jelentene!”

Ehhez képest a továbbjutás utáni fordulóban Győrben 3:1-re kikapott a csapat, akárcsak Isztambulban, ezúttal is 0:3 után szépített, csak éppen senki sem értékelte.