Egyre messzebb a bennmaradás... Hazai pályán kapott ki a Kisvárda a Debrecentől

Vágólapra másolva!
2024.03.30. 16:28
A Debrecen idegenben győzte le a Kisvárdát (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 26. fordulójában a nagyon nehéz helyzetben lévő Kisvárda a dobogóra hajtó Debrecent fogadta, s bár a vezetést sikerült megszereznie, utána már nem tudott ellenállni a vendégek rohamainak, és kétgólos vereséget szenvedett.

 

NB I
26. FORDULÓ
Kisvárda Master Good–Debreceni VSC 1–3 (Mesanovic 5., ill. Vajda B. 38., Domingues 54., Manrique 90.)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 2500 néző. Vezette: Vad II István.

A mérkőzés online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni!

 

ÖSSZEFOGLALÓ

Több helyen is változtatott az utóbbi időben megszokott összeállításon és még a szerkezeten is a kisvárdai stáb, talán ennek is köszönhető, hogy a hazai fél az elején meglepte a Debrecent, és már az ötödik percben vezetéshez jutott Jasmin Mesanovic révén. Átvette az irányítást a DVSC, de mezőnyfölénye csak kisebb helyzetekkel párosult. A kisvárdai kontrákban benne volt a veszély, ám Driton Camaj könnyen megadta magát, Jaroslav Navrátil pedig a becsületdíjat vette célba: bár gólhelyzetben kitörve felvágták, ő felállt a földről – és elvesztette a labdát. Mondani sem kell, abból indulva egyenlített a Debrecen, annak köszönhetően, hogy Vajda Botond remek befejezést választott.

A második játékrész elején a nem éppen hórihorgas, ráadásul szélső Brandon Domingues háromszor is tiszta helyzetből fejelhetett, a középső lehetőségét gólra váltva juttatta vezetéshez a tavalyi bronzérmest. Ha nem is mindent egy lapra feltéve, de ment előre a Kisvárda, Bernardo Maric akár egyenlíthetett is volna, fejese azonban a kapufán csattant. A kegyelemdöfést a két gólpasszt kiosztó Dzsudzsák Balázs helyére beálló Cristian Manrique adta meg – tovább taszítva a mélybe a Kisvárdát, miközben a DVSC 3–1-es sikerével életben tartotta a dobogós reményeit.

 

   
1. Ferencvárosi TC24164462–23+3952
2. Paksi FC25155544–29+1550
3. Fehérvár FC26134943–36+743
4. Debreceni VSC26116940–32+839
5. Puskás Akadémia26910738–29+937
6. Diósgyőri VTK24105939–37+235
7. MTK Budapest251051033–47–1435
8. Kecskeméti TE251031235–38–333
9. Újpest FC25941233–49–1631
10. Zalaegerszegi TE25851236–50–1429
11. Kisvárda26621827–44–1720
12. Mezőkövesd25551524–40–1620
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Szerződéshosszabbítást ért a bennmaradás Nestor El Maestrónak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 19:28

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a Kisvárda feljutásához

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 09:58

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:38

DVSC: a bennmaradással a Five Eleven többségi tulajdonos is lehet, a napokban születik döntés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 16:18

Tímár Krisztián: A Fehérvár nem másodosztályú csapat!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:43
Ezek is érdekelhetik