Puskás AFC: külföldre igazolt a védő – magyar csapattársa is lesz

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.02.09. 11:09
A Puskás Akadémiától távozó Mohamed Mezgrani a Warta Poznanban folytatja a pályafutását (Fotó: facebook.com)
A Puskás Akadémia NB I-es labdarúgócsapata bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak a belga-algériai jobbhátvéddel, Mohamed Mezgranival, akinek a szerződtetését időközben már be is jelentette a lengyel élvonalbeli Warta Poznan.


 

„Klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott Mohamed Mezgranival. A belga-algériai kettős állampolgárságú hátvéd 2022 januárjában érkezett a Puskás Akadémia FC-hez, és összesen 26 tétmérkőzésen lépett pályára első csapatunkban” – írja a puskasakademia.hu. Mezgrani 2019-ben érkezett az NB I-be, akkor a Honvédhoz, aztán a kispestiektől szerződött Felcsútra. A magyar élvonalban 77 meccsen lépett pályára, egy gólt szerzett.

Időközben már az is eldőlt, hogy a védő az Eppel Mártont is foglalkoztató, lengyel élvonalbeli Warta Poznańban folytatja a pályafutását, a nyárig írt alá a poznaniakhoz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Bévárdi Zsombor (Debreceni VSC), Urho Nissilä (finn, Kuopion Palloseura – Finnország)   
Kölcsönbe érkezők:  
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: 
Távozók: Mohamed Mezgrani (Warta Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Kölcsönbe távozók: Auerbach Martin (Mosonmagyaróvár), Dusinszki Szabolcs (román-magyar, Csákvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gruber Zsombor (Ferencváros)


 

 

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
8 órája

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
22 órája

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Lukács Dániel a góljánál nem gondolt semmire, a gólpasszánál eksztázist érzett

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:43

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06
Ezek is érdekelhetik