NB I: Siófokon tölti a tavaszt a Paks védője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.12. 11:43
null
Hegedűs János (jobbra) az NB I mostani idényében csak az első fordulóban, az MTK ellen kapott lehetőséget (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben első helyen álló Paksi FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a másodosztályban 16. helyezett BFC Siófoknál tölti a tavaszt kölcsönben Hegedűs János.

Mozgalmas bő egy év van Hegedűs János mögött, a 27 éves belső védő ugyanis kevesebb mint egy évvel ezelőtt a Diósgyőrtől a Vasashoz igazolt, de az angyalföldiektől fél év után távozott, s ismét az NB I-be, a Paksi FC-hez igazolt.

A belső védő azonban Bognár György csapatában minimális játéklehetőséget kapott az őszi szezonban, hiszen egy-egy NB I-es bajnokit és Magyar Kupa-mérkőzést játszott csak végig.

A Paksi FC most hivatalos honlapján tudatta, hogy Hegedűs a tavaszt az NB II-ben 16. helyen álló BFC Siófoknál tölti kölcsönben. A tolnaiak beszámoltak egy másik – végleges – távozóról is, Bőle Lukács ugyanis még múlt héten írt alá Mezőkövesden.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatér:
Kocsis Bence (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bőle Lukács (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Nagy Richárd (siófoki kölcsön után Szeged-Csanád GA), Hegedűs János (BFC Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Tóth Barna (Kecskeméti TE)

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Fontos a frissesség

Labdarúgó NB I
1 órája

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt szerződtetni

Labdarúgó NB I
1 órája

A kétszázadik fellépésére készül Bohdan Melnik a magyar élvonalban

Labdarúgó NB I
3 órája

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
4 órája

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
6 órája

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
16 órája

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
19 órája

Berecz Zsombor: Nincs rajtunk teher Nyíregyházán sem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:42
Ezek is érdekelhetik