NB I: a Puskás Akadémiához is ellátogatott a Manchesterbe bicikliző mongol futballista

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.26. 19:24
Ocsirváni Batbold (jobbra) honfitársával, Kuszlen Bajartulgával is összefutott, mikor meglátogatta a Puskás Akadémiát (Fotó: puskasakademia.hu)
A mongol Ocsirváni Batbold több mint tízezer kilométert utazik, hogy lássa játszani a kedvenc csapatát, a Manchester Unitedet. A 27 éves futballista útja során betért a Puskás Akadémiához is, ahol az eddigi élményeiről számolt be.

 

„Tizennégy éve szorítok a »vörös ördögökért«, nagyjából azóta, amióta futballozom. Nagy álmom volt, hogy egyszer a United mezében játszhassak, de ahhoz talán már túl idős vagyok. Most azonban megvalósítom egy másik régi vágyamat, és az Álmok Színházában szurkolhatok a kedvenc csapatomnak” – idézte az NB I-es klub honlapja a mongol játékost, aki hazájában kupagyőztesnek mondhatja magát. 

A már több mint 8 hónapja úton lévő Batbold számára a Puskás Akadémia több okból is különleges. Először is ott játszik honfitársa, Kuszlen Bajartulga, és ott nevelkedett a leghíresebb mongol labdarúgó, Ganbold Ganbajar is.

„Kuszlen az egyik gyerekkori edzőm fia, a papája mondta, hogy itt játszik és tanul a Puskás Akadémián. Azonnal kapcsolatba léptem vele, és úgy döntöttem, meglátogatom. Nagy örömmel érkeztem ide, hiszen a valaha volt legjobb magyar labdarúgó, Puskás Ferenc nevét Mongóliában is ismerik. Ganbajar pedig igazi sztárnak számít odahaza, ő az első mongol futballista, aki bemutatkozott egy európai első osztályú bajnokságban, nem mellékesen remek játékos” – fejtette ki a 27 éves labdarúgó. 

Az interjúban Batbold arról is beszámolt, mi vár rá, mikor végre Manchesterbe ér. 

„Még az indulást megelőzően kapcsolatba léptem a Manchester Uniteddel, amely a weboldalán keresztül is népszerűsítette a túrámat, de beszámolt róla többek között a The Times és a BBC is. A klub elintézte, hogy amikor megérkezem Manchesterbe, találkozhassak a játékosokkal, a vezetőedzővel, belepillanthassak egy edzésbe, és megnézhessek egy bajnoki mérkőzést. A stadionba is kerékpárral érkezem majd – jó lenne egy kört menni a meccs előtt a pálya körül…”

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik