Gyász: 34 évesen elhunyt a Kisvárda korábbi labdarúgója

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.01.25. 21:54
Tóth György 34 éves volt (Fotó: Kisvárda FC)
A Kisvárda labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy 34 évesen elhunyt a klub korábbi játékosa, Tóth György.

 


A kisvárdaiak tájékoztatása szerint a korábbi balhátvéd tragikus hirtelenséggel hunyt el az amerikai New Jersey-ben, ahol amatőr szinten még futballozott.

„Tóth György 2011 és 2013 között volt kisvárdai labdarúgó, tagja volt a 2012-ben és 2013-ban NB III-as bajnoki címet nyerő csapatunknak, 2013-ban bemutatkozott az NB II-es csapatunkban, majd utolsó magyarországi klubjába, Mosonmagyaróvárra igazolt. Debreceni nevelésű futballistaként azt megelőzően játszott még Létavértesen, Nyíregyházán, Hajdúböszörményben és Balkányban is” – olvasható a holnapon.

A New Jersey-ben található Garfieldi Magyar Klub január 27-én, szombaton, helyi idő szerint 14 órakor megemlékezést és adománygyűjtést tart. Az adományt a családja számára gyűjtik, hogy Tóth György holttestét haza tudják szállítani, és családja jelenlétében kísérhessék utolsó útjára.
 

 

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: Sopronban jutott tovább a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 19:22

A karcagiak újabb meglepetést okoznának

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 09:29

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

A papírformát érvényesítve legyőzte a Tatabányát a Kisvárda, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 15:50

Kétgólos hátrányból győzött a Kisvárda, behúzta a kiesési helyosztót a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 16:55

A Kisvárda kétgólos hátrányból fordított Budafokon a második félidőben

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 13:50

Női kézi NB I: horvát irányítójával is hosszabbított a Kisvárda – hivatalos

Kézilabda
2025.02.14. 12:15
Ezek is érdekelhetik