NB I: Tudom, hogy nincs már sok a pályafutásomból – Stieber a mesteri tekerése után

Vágólapra másolva!
2023.12.09. 17:01
A labdarúgó NB I 16. fordulójának első szombati mérkőzésén az MTK hazai pályán 2–1-re legyőzte a Debreceni VSC-t. A találkozó után a 35 éves Stieber Zoltán válaszolt az újságírók kérdéseire, aki mesteri tekerésével döntötte el a meccset.

Stieber Zoltán felidézte a gólját:

„Bognár Istvántól kaptam nagyon jó labdát a mi bal oldalunkról, szerencsére sikerült jól átvennem, utána meg már csak az volt a fejemben, hogy hozzam befelé, és a kaput kell eltalálnom. Szerencsére ez elég jól sikerült, úgyhogy boldog vagyok én is személy szerint, meg nyilván a csapat is, hogy itthon tudtuk tartani a három pontot.”

Videónkban elárulja, csereként milyen feladatokkal küldték pályára, illetve az volt-e a meccstervük, hogy átadják a Debrecennek szinte végig a területeket. Szóba kerül, hogy nemrég a Kisvárdának is lőtt egy látványos gólt, úgyhogy nagyon örül ezeknek a meccseknek, mert már nincs sok hátra a pályafutásából – erről a videó végén bővebben is beszél.

SZÉCSI: A MECCS KÉPE ALAPJÁN MI JÁTSZOTTUNK JOBBAN

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ
MTK Budapest–Debreceni VSC2–1 (1–0)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2021 néző.Vezette: Bognár Tamás
Gólszerző: Thiam (33.), Stieber Z. (83.), ill. Szécsi M. (50.)

Legfrissebb hírek

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
17 órája

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Takács Boglárka már az MTK Budapestet erősíti

Atlétika
2025.11.07. 12:16

Élvonalbeli csapatot búcsúztatva jutott tovább az MTK a női kézi Magyar Kupában

Kézilabda
2025.11.04. 19:50

NB I: régi-új cégvezető az éllovasnál

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 15:47

Bárány Donát: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg…

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 11:37

A DVSC-től megerősítették az angolokkal folyó tárgyalásokat – ingatlanbefektető érkezhet

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 10:05
Ezek is érdekelhetik