NB I: a Rebrov-korszak óta először nyerhet újra örökrangadót a Ferencváros

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 14:03
null
Az MTK legutóbb 3–0-ra nyert a Ferencváros ellen, a kék-fehéreknél már akkor is pályára lépett Kovács Mátyás (labdával), aki szombaton is játszhat az örökrangadón (Fotó: NS-archív)
A még mindig egy meccsel kevesebb játszó, de már éllovas Ferencváros és a feljutó létére második MTK szombati összecsapása emelkedik ki a labdarúgó NB I 8. fordulójának programjából. A két csapat 222. alkalommal mérkőzik meg egymással, a párharc érdekessége, hogy a zöld-fehérek csaknem három éve, még Szerhij Rebrovval a kispadon tudták legutóbb legyőzni a kék-fehéreket. Az előző nyolc esztendő legjobb rajtját produkáló Diósgyőr a hármas vereségszériában lévő Kecskemétet fogadja, míg az eddig minden bajnokiján gólt kapó Újpest a hullámvölgybe kerülő Debrecen vendége lesz.

 

 

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 8. FORDULÓJA ELÉ

PÉNTEK

ZALAEGERSZEGI TE FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC


♦ A 13. élvonalbeli találkozójuk jön, az örökmérlegben minimális különbséggel a ZTE áll jobban: 5 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség.

♦ Májusban Klausz Milán találatával hazai pályán 2–1-re nyertek a zalaiak, ezzel véget vetettek a felcsútiakkal szemben 5 bajnokin át tartó nyeretlenségi sorozatuknak (2 iksz, 3 vereség).

♦ Azért közben is volt sikerélményük az egerszegieknek, hiszen áprilisban a Magyar Kupa elődöntőjében hosszabbítás után, Karlo Bartolec öngóljával 1–0-ra legyőzték a Puskás Akadémiát a ZTE Arénában.

♦ Zalaegerszegen a PAFC felé billen a mérleg: 2 hazai siker mellett ugyanis 2 iksz és 3 felcsúti siker szerepel az évkönyvekben.

♦ A ZTE a 60. perctől emberelőnyben játszva sem tudta megnyerni a vasárnapi fehérvári alsóházi helyosztót (3–3), így bár 4 vereséget követően szerzett újra pontot, az utolsó helyről vág neki a fordulónak.

♦ Az előző 4 bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni a Puskás Akadémia, amely a bajnokságban először, legutóbb a Paks elleni hazai találkozóján (0–2) nem tudott gólt elérni.

♦ A Zalaegerszeg 4 hazai meccsén mindössze 3 pontot gyűjtött, egyedül az MTK-t tudta megverni, otthon a legtöbb gólt kapta a mezőnyben, hazai pályán, átlagban meccsenként 3-at. Talán nem véletlenül szerződtetett új kapust a héten a ZTE a szabadon igazolható Dombó Dávid személyében.

♦ A felcsútiak mindhárom idénybeli győzelmüket idegenben aratták, vendégként vezetik a tabellát. Idegenben egyedül Kecskeméten kaptak ki, de ott nagyon (4–1-re).

♦ A mérkőzést a 44 éves Andó-Szabó Sándor vezeti,. akinek ez lesz a 300. élvonalbeli meccse vezető bíróként. Az első NB I-es meccsét 2006. április 14-én vezette (DVSC–REAC 6–1)

SZOMBAT

PAKSI FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC


♦ Ez lesz a 24. összecsapásuk az NB I-ben, az örökmérleg most már a legutóbbi 2 találkozót megnyerő borsodiak felé billen: 9 paksi győzelem, 4 döntetlen, 10 kövesdi siker. A gólkülönbség viszont a tolnaiak szempontjából pozitív (43–41).

♦ Az előző 6 egymás elleni találkozójukon nem volt döntetlen (4 kövesdi diadal. 2 paksi siker), és a legutóbbi 16 találkozójukból is csak egy. A májusi meccsük emlékezetesre sikeredett, hiszen Sztefan Drazsics triplájával 6–1-re nyertek a kövesdiek, akiknek ez a legnagyobb különbségű győzelmük az élvonalban.

♦ Pakson szoros a két gárda mérlege, hiszen csupán egy diadallal áll jobban a hazai csapat: 4 győzelem, 3 iksz, 3 vereség. Az előző 5 meccsükből csak egyet nyertek meg a tolnaiak, tavaly márciusban 4–0-ra. A kövesdiek a legutóbbi 3 alkalomból kétszer győztesen tértek haza az atomvárosból (2–3 és 0–2).

♦ A Paks szerdán a Debrecent is két vállra fektette, így sorozatban már 3 győzelemnél jár, sőt, 309 játékperce gólt sem kapott az NB I-ben – ez utóbbi a leghosszabb ilyen sorozat most a mezőnyben.

♦ A Mezőkövesd Drazsics duplájával első őszi sikerét érte el az előző körben Kecskeméten, a szerb támadó szerezte a borsodiak góljainak 86 százalékát, 7-ből 6-ot. Nincs még egy olyan játékos az élvonalban, aki ekkora hatással lenne csapata eredményességére.

♦ A tolnai együttes hazai pályán egyedül hibátlan még a mezőnyben: 3–0 az Újpest, majd 2–0 a Fehérvár és a DVSC ellen.

♦ A Kövesdnek idegenben jobban megy, hiszen mind a 4 pontját házon kívül szerezte meg: nyerni tudott a KTE-nél (2–0), a ráadásban mentett pontot Újpesten (1–1), viszont 2 góllal kikapott Diósgyőrben és Debrecenben.

MTK BUDAPEST–FERENCVÁROSI TC

♦ 1903 óta a 222. örökrangadó jön az FTC és az MTK között (így tartják nyilván a klubok, egyébként a különböző adatbázisokban eltérő adatok szerepelnek).

♦ A két nagy múltú fővárosi csapat eddigi 221 bajnoki csatájának mérlege: 90 ferencvárosi siker, 52 döntetlen, 79 MTK-diadal. A gólkülönbség 351–335 az FTC javára, amely 4 találkozó óta nyeretlen az örökrangadókon (3 iksz, 1 vereség), sőt, az előző hármon gólt sem szerzett.

♦ Legutóbb, 2022 májusában úgy nyert 3–0-ra a bennmaradásért küzdő – akkor is Horváth Dávid (aki egyébként futballozott a Ferencvárosban, az NB I-ben 2005 és 2006 között) dirigálta – MTK a Groupama Arénában, hogy a zöld-fehérek már bajnokként léptek pályára. Ebben az évszázadban másodszor történt meg, hogy a kék-fehérek háromgólos sikert arattak a rekordbajnok felett: 2001 májusában 5–2-re nyertek.

♦ A Hungária körúton az MTK felé billen a mérleg nyelve, 28 győzelem, 21 iksz, 23 vereség. A Ferencváros legutóbb 2014 márciusában kapott ki a Hidegkuti Nándor Stadionban (2–3, a győztes gólt Torghelle Sándor szerezte). Az FTC az új létesítményben még veretlen a kék-fehérekkel szemben (3 diadal, 3 iksz), sőt, nézők jelentétében mostanáig utoljára ott nyert örökrangadót: 2019. március 9-én 3–1-re. (2020 novemberében, ugyancsak Szerhij Rebrovval az Üllői úton győzött 2–0-ra, ám az a találkozó a vírushelyzet miatt zárt kapus volt.)

♦ Az újonc kék-fehérek már négy bajnokit nyertek meg sorozatban. Ilyen legutóbb 2016 márciusában, Teodoru Vaszilisz irányításával fordult elő velük, pedig a hazai meccseiket akkor stadionjuk építése miatt Dunaújvárosban játszották. Abban az évben a negyedik helyen zárták a bajnokságot.

♦ Az NB I-ben a Fradi is 4-es, az összes tétmeccsét tekintve pedig már 10-es győzelmi szériában van, és az idény minden bajnokiján betalált az ellenfelének.

♦ Az MTK otthon 2 döntetlen után 2-szer győzött, tehát még veretlen, tétmeccsen legutóbb április 24-én, még az NB II-ben a Soroksártól kapott ki (1–2).

♦ A Ferencváros csak kétszer lépett pályára vendégként és még hibátlan: 5–3-ra nyert a Vidi, 6–2-re a ZTE ellen. Az előző bajnokság zárásaként 1–0-ra alulmaradt Mezőkövesden.

DEBRECENI VSC–ÚJPEST FC

♦ A 110. meccsük jön az élvonalban, az örökmérleg 23 debreceni győzelmet, 36 döntetlent és 50 újpesti sikert mutat. 2017 szeptembere és 2022 márciusa között a Loki 12 meccsből csupán egyszer – Vitelki Zoltán irányításával 4–0-ra – tudta legyőzni a lila-fehéreket, akik viszont az előző idényben már képtelenek voltak nyerni a DVSC ellen (1 iksz, 2 vereség).

♦ Debrecenben szoros a párharc, a hazai csapat 19-szer, a lila-fehér együttes 17-szer győzött, 19-szer pedig ikszeltek. A 2014 óta megrendezett 12 találkozóból csak 2-t tudott megnyerni a vendég újpesti gárda: 2018 márciusában egy 90. percben lőtt góllal, s tavaly márciusban, a DVSC megalapításának 120. évfordulóján egyaránt 2–1-re győztek a vendégek. A legutóbbi két alkalommal biztos hazai siker született a Nagyerdőben (4–1 és 2–0).

♦ A Loki szombaton Diósgyőrben, majd szerdán Pakson is 2 góllal alulmaradt, Szrdjan Blagojevics érkezése óta először fordult elő, hogy egymás után kétszer veszített a bajnokságban, ráadásul az előző 4 fordulóban csupán 3 pontot gyűjtött.

♦ Minden őszi bajnokiján kapott gólt az Újpest, az előző 4 fordulóban pedig hullámzóan teljesített: 2 győzelem és 2 vereség az egyenlege, pedig közben 3-szor otthon játszott. A sok kapott gól láttán nem meglepő, hogy pénteken egy szerb védő szerződtetését jelentette be az Újpest, ám Milos Koszanovics a DVSC ellen még nem szerepel.

♦ A Loki minden pontját otthon zsebelte be, hazai pályán a 4 győzelem mellett egyedül az újonc MTK-tól kapott ki (1–3).

♦ A lila-fehérek csak kétszer léptek pályára házon kívül, rendre 3 gólt kaptak és még egy percig sem vezettek. Előbb kétgólos hátrányból ikszeltek Felcsúton (3–3), majd 3–0-ra kikaptak Pakson.

VASÁRNAP

FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA MASTER GOOD


♦ A találkozót a sorsolás szerint Kisvárdán rendezték volna, de mivel a talajcsere után a Várkerti Stadion gyepének még meg kell erősödnie, ezért felcserélték a pályaválasztói jogot és a Sóstói stadion lesz a helyszín.

♦ Tizenöt NB I-es mérkőzés után jelentős a hazaiak fölénye, hiszen az örökmérleg 9 fehérvári diadal, 3 döntetlen és 3 várdai siker. Áprilisban 0–0-ra végeztek a szabolcsi városban, miután Jasmin Mesanovic még büntetőből sem tudott betalálni. Előtte 5 találkozón át felváltva győztek, mindig az aktuális házigazda. Ezeken a meccseken rendre legalább 3 gól volt és mindkét együttes betalált.

♦ A Vidi pályaválasztóként mind a 8-szor megverte a Kisvárdát, legutóbb, tavaly novemberben, még Huszti Szabolccsal 4–1-re. A piros-fehérek az azelőtti két fehérvári meccsen 10 emberrel fejezték be a mérkőzést, előtte pedig a hazaiaktól jutott két játékos is a kiállítás sorsára.

♦ A Várda Vidi elleni első – 2018 júliusában, Felcsúton megrendezett – mérkőzése pedig arról marad emlékezetes, hogy máig az a 0–4 a piros-fehérek egyik legsúlyosabb idegenbeli veresége az NB I-ben.

♦ A Fehérvár létszámhátrányban a 99. percben egyenlített legutóbb a ZTE ellen, a második legtöbb gólt kapta, 15-öt, és továbbra is csak egy győzelme van, a Mezőkövesd elleni.

♦ A Kisvárda mind a hét eddigi mérkőzését vendégként játszotta, és legutóbb, az Üllői úton sorozatban negyedszer veszített, de már a 3. vezetőedzővel, Mátyus Jánossal a kispadon. Az eddigi mérlege 1–1–5, és már kiesésre áll.

♦ A Vidinek ez lesz a 4. hazai mérkőzése, az eddigi teljesítménye közepes: 1 diadal, 1 iksz, 1, vereség, 8–8-as gólkülönbség.

DIÓSGYŐRI VTK–KECSKEMÉTI TE

♦ 2008 és 2015 között 12-szer mérkőztek meg az NB I-ben, és az örökmérleg abszolút kiegyenlített, hiszen mindhárom eredménytípus 4-szer fordult elő, a gólkülönbség 15–14 a DVTK javára.

♦ Az élvonalban legutóbb a 2014–2015-ös idényben csaptak össze és mindkét meccsük az aktuális hazai csapat 2–1-es sikerével ért véget.

♦ A 2020–2021-es kiírásban az NB II-ben találkoztak, Diósgyőrben 1–1-et játszottak, Kecskeméten 3–2-re a DVTK győzött.

♦ Amikor a diósgyőriek voltak a pályaválasztók, 6 meccsből csak egyszer, 2011 júliusában tudta elvinni a 3 pontot a KTE (1–2), 2013 augusztusában ért el még 1–1-et – a miskolciaknál mindkétszer volt kiállítás. A többi 4 alkalommal a Diósgyőr nyert.

♦ A DVTK lett az első csapat a 2023-as naptári évben, amely az NB I-ben házigazdaként le tudta győzni a Debrecent. Már 13 pontnál jár, legalább ennyit legutóbb 2014 őszén, még a 16 csapatos rendszerben, Tomiszlav Sziviccsel tudott begyűjteni az első 7 forduló alatt. Azt az idény a 7. helyen fejezte be.

♦ Sorozatban a 3. bajnokiját vesztette el szerdán az FTC otthonában a Kecskemét, ráadásul közben még gólt sem szerzett. Hasonlóan hármas vereségszériája legutóbb 2022 februárjában, még az NB II-ben volt Szabó István együttesének, amely ennek ellenére abban az idényben feljutott az élvonalba.

♦ A Diósgyőr pontjainak több mint a felét szerezte meg otthon, 13-ból 7-et. Egy vereség és egy döntetlen után a legutóbbi 2 hazai meccsét megnyerte a Kisvárda és a Loki ellen, ráadásul mindkettőt 2 góllal.

♦ A KTE szerdán 1–0-ra alulmaradt az Üllői úton, így 3 idegenbeli fellépés után 0–4-es gólkülönbséggel, pont nélkül utolsó a vendégtabellán. Sorozatban az 5. házon kívüli bajnokiján maradt gólképtelen.

NB I, 8. FORDULÓ
Szeptember 29.
, péntek
20.00: Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Szeptember 30., szombat
14.30:
Paksi FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
17.00: MTK Budapest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
19.30: Debreceni VSC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Október 1., vasárnap
15.00:
Fehérvár FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
17.30: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 20– 8 +12 15
2. MTK Budapest 7 4 2 1 10– 5 +5 14
3. Paksi FC 7 4 2 1 12– 8 +4 14
4. Diósgyőri VTK 7 4 1 2 14– 8 +6 13
5. Debreceni VSC 7 4 3 12–10 +2 12
6. Puskás Akadémia 7 3 2 2 12–13 –1 11
7. Újpest FC 7 3 2 2 11–13 –2 11
8. Kecskeméti TE 7 3 4 8– 8 0 9
9. Fehérvár FC 7 1 2 4 11–15 –4 5
10. Mezőkövesd 6 1 1 4 7–13 –6 4
11. Kisvárda 7 1 1 5 6–13 –7 4
12. Zalaegerszegi TE 7 1 1 5 9–18 –9 4

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik