MK: a Kisvárda öt, a Diósgyőr hat gólt lőve jutott tovább

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.17. 18:33
null
Tisztes helytállásig jutott a Pilis a Kisvárda ellen (Fotó: Földi Imre)<br /><a href="https://www.nemzetisport.hu/galeria/magyar-kupa-pilis-kisvarda-0-5-foto-foldi-imre--7225" target="_blank"><strong>A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK! </strong></a>
Mindegyik NB I-es együttes továbbjutott a labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójának vasárnapi játéknapján. A másodosztályú csapatok közül a BVSC kupakalandja ért véget.

MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

III. KERÜLET–DIÓSGYŐRI VTK

Néhány perccel a kezdés előtt még hosszú sor kígyózott a Szőnyi úti sportpálya – az óbudai pályán zajló építkezés miatt a BVSC stadionjában fogadta a III. Kerületi TVE a Diósgyőrt – jegypénztára és büféje előtt is, nehéz volt eldönteni, melyik hosszabb. A szeptember közepi nyárban a hűsítő italokra és a jó futballra is szomjasak voltak a szurkolók, több százan érkeztek Diósgyőrből is – avagy a már Budapesten élő DVTK-drukkerek vették elő a szekrényből a piros-fehér mezt, hogy megnézzék kedvenceiket.

Mindkét oldalon remek hangulatban várhatták a mérkőzést, hiszen egyaránt jól kezdték saját bajnokságukat: a III. Kerület hét meccs után veretlen, négy győzelemmel és három döntetlennel dobogós az NB III Északnyugati csoportjában, a Diósgyőr pedig újoncként ötödik helyen áll az első osztályban. Volt idő, az 1990-es évek végén, amikor még mind a ketten az NB I-ben szerepeltek, de most már két osztálynyi különbség van az együttesek között. „Hagyjad már azt az NB I-et – jegyezte meg fennhangon egy vagánykodó helyi szurkoló –, nekik megtiszteltetés, hogy feljöhettek a fővárosba, még a csapatbuszt is lemosták!”

De aztán a pályán a Diósgyőr hamar világossá tette, hogy tréfának nincs helye: 25 perc után már 3–0-ra vezetett. A 4. percben ugyan a brazil Pernambuco még fölé fejelt négy méterről ajtó-ablak ziccerben, de csak a következő percig kellett várni az első DVTK-gólra, akkor Francisco Feuillassier talált be. Elton-Ofoi Acolatse centerezett balról, Marin Jurina hét méterről leadott lövése még lejött a blokkról, de pont Feuillassier elé, aki egyből a kapuba lőtt. Hiába védekezett öt védővel a III. Kerület, Acolatse azt csinált a bal oldalon, amit akart, nem tudták megállítani, a második gólt ő maga szerezte, a 17. percben hét méterről kilőtte a bal ficakot. A 25. percben Pernambuco blokkolta Hajagos Tamás kapust.

A DVTK hat gólt szerezve verte a fehér mezes Kerületet (Fotó: Török Attila) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
A DVTK hat gólt szerezve verte a fehér mezes Kerületet (Fotó: Török Attila) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!



Nyomasztó volt a vendégek fölénye, a hazaiak első helyzete viszont rögtön gólt is jelentett, senki nem támadta meg Buda Pétert, aki 17 méterről nagy gólt lőtt. De a szünet után négy perccel Marin Jurina jelezte, hogy reménykedniük felesleges a kék-fehéreknek. A hullámzó színvonalú mérkőzés vége 2–6 lesz, üde színfoltot jelentett, hogy a csereként beállt, 16 éves Zámbó Márton is betalált a hazaiaknál.

„Szeretnénk nyugodtan továbblépni” – mondta a mérkőzés előtt Kuznyecov Szergej, a Diósgyőr vezetőedzője. Kérése meghallgattatott, fél gőzzel is könnyedén győztek a borsodiak.

„A bajnokságban a védekezés az erősségünk, hét meccsen négy gólt kaptunk, sajnos ez ma nem látszott – mondta lapunknak a lefújás után Papp Máté, a III. Kerület védője. – Kihasználták, hogy ez egy meglehetősen nagy pálya, jól nyitottak területet mögöttünk. Talán ha beálltunk volna tíz emberrel védekezni, nem kapunk ennyit, de felvállaltuk a nyílt sisakos játékot. Reális ez a különbség, ha két osztály van a csapatok között, de hat gólt senkitől sem szabad kapni.”

(B. Z.)

III. Kerületi TVE (NB III)–Diósgyőri VTK 2–6 (1–3)
Budapest, Szőnyi út, 1000 néző. Vezette: Derdák Marcell (Szalai Dániel, Ország Péter)
III. Kerület: Hajagos – Marques-Airosa (Kaszás, 58.), Kulcsár D., Erdei G., Papp M., Vankó – Borbély B. (Behovits, 74.), Cseszneki (Kósa, 82.), Buda, Lapu (Török L., a szünetben) – Bartos (Zámbó M., 74.). Vezetőedző: Harmati Tamás
Diósgyőr: Danilovics – Gera D., Holdampf, Bárdos, Stephen – Feuillassier (Lukács D., 20.), Vallejo (Bényei, 63.), Pozeg Vancas (Csorbadzsijszki, 63.) – Pernambuco (Csatári, 75.), Jurina, Acolatse (Jurek, 63.). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
Gólszerző: Feuillassier (0–1) az 5., Acolatse (0–2) a 17., Pernambuco (0–3) a 25., Buda (1–3) a 37., Jurina (1–4) a 49., Papp M. (öngól – 1–5) a 76., Zámbó M. (2–5) a 85., Lukács D. (2–6) a 89. percben

MESTERMÉRLEG
Harmati Tamás: – Tudtuk, hogy a Diósgyőr a legjobb csapatával lép pályára, és a lehető leggyorsabban el akarja dönteni a továbbjutást. Örültem volna, ha kicsit tovább élnek az elején a reményeink, de a Diósgyőr egy percig sem engedett minket kibontakozni. A kapusunk nagyon jól védett, sokkal többet is kaphattunk volna nélküle. Arra büszkék vagyunk, hogy fiatalokat is pályára tudtunk küldeni, négyen is fenn voltak az utolsó negyedórában, egyikük gólt is szerzett.
Kuznyecov Szergej: – A legfontosabb a továbbjutás. Sok és szép gólt szereztünk, de teljesen nem vagyok elégedett, mert voltak időszakok, amikor kiengedtünk, ezért leteremtettem a csapatot a meccs után. Az eredmény jó, de még sok munka van előttünk, és a hibákat mielőbb ki kell javítani, mert erősebb ellenfelek jönnek, akik nem fognak kegyelmezni. Sajnos Feuillassier sérülése súlyosnak tűnik, a jelek szerint izomszakadása van.

PILIS–KISVÁRDA

Vadonatúj pálya, nagyszerű körülmények fogadták az immár Mátyus János vezette NB I-es Kisvárdát a Pest vármegyei I. osztályban szereplő Pilis vendégeként, a Gubányi Károly utcai sporttelepen. A pilisek bő egy héttel ezelőtt tartották új létesítményük avatóját – a Bayern München korábbi edzője, Csernai Pál rendelkezett úgy még életében, hogy szülővárosában épüljön új pálya, részben az ő hagyatékából.

Az ünnepség keretében pályára lépett a Ferencváros öregfiúk-csapata, illetve sor került a Halgas Tibor utánpótlás-emléktornára is; a tragikusan fiatalon autóbalesetben elhunyt Halgas korábban a Pilis játékos-edzője is volt, 2019 őszén éppen ő irányította az együttest a Kisvárda elleni Magyar Kupa-meccsen, amelyet a szabolcsiak csak nagy nehézségek árán, Tischler Patrik 77. percben szerzett tizenegyesgóljával nyertek meg.

Pedig akkor és most is három osztály különbség volt a két együttes között, de talán a szabolcsiak is emlékeztek arra, hogy négy évvel ezelőtt mennyire megszenvedtek, mivel most „nekiugrottak” ellenfelüknek és Milos Szpaszics góljával gyorsan előnyhöz jutottak. A szerb támadó néhány perccel később megsérült, de csapattársai nem lankadtak, s már a 24. percre háromgólos előnyt értek el, ezzel el is döntve a továbbjutás kérdését.

A várdaiak ezt követően is kényük-kedvük szerint kerültek helyzetbe, óriási volt a különbség, s „csak” azért lett végül öt gól közte a végén, mert a vendégek a második játékrészt már kissé könnyelműen vették, illetve Isztolyka Ádám többször bravúrral avatkozott közbe. Jól sikerült tehát Mátyus János bemutatkozása, egyben első tétmeccse a Kisvárda kispadján, persze a trénerre a mostaninál nyilvánvalóan nehezebb feladatok várnak a jövőben.

Amit elterveztünk, végrehajtottuk – értékelt a csereként beálló, s gólt szerző kisvárdai támadó, Czékus Ádám.Jók az eddigi tapasztalataink Mátyus Jánossal, kedvező benyomást tett ránk, mi pedig bízunk benne, hallgatunk rá. Remélem, a Ferencváros elleni bajnokin is sikeresek leszünk.”

(F. B.)

PILIS (vármegye I.)–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–5 (0–4)
Pilis, 500
néző. Vezette: Horváth Tibor (Czeglédi Barna, Majorné Nagy Petra)
PILIS: Isztolyka – Nemes, Miklósvári, Tóth Á., Kiss B. – Sárán, Bán (Auer, 71.) – Csikós (Krizsán, 58.), Halmos (Szilágyi L., 85.), Sipos I. (Kucsván, 58.) – Genczler (Veress, 71.). Játékos-edző: Miklósvári János
KISVÁRDA: Kovács M. – Cipetic, D. Kovacic (Mesanovic, a szünetben), Jovicic, Körmendi – Melnik, Ötvös (Ilievszki, a szünetben) – Navrátil, Makowski (Lucas, 66.), Camaj (Balogh N., a szünetben) – Szpaszics (Czékus, 12.). Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Szpaszics (0–1) a 6., Camaj (0–2) a 18., Jovicic (0–3) a 24., Melnik (11-esből, 0–4) a 45+2., Czékus (0–5) a 67. percben

MESTERMÉRLEG
Miklósvári János: – Az első húsz-huszonöt percben túl magasan védekeztünk, ebből jöttek a vendéggólok. Büszke vagyok a fiúkra, méltó ellenfelei voltunk az NB I-es csapatnak.
Mátyus János:
– Elégedett vagyok az eredménnyel. Jól kezdtünk, ragyogó akciókat vezettünk, szép gólokat szereztünk, igaz, a szünet után már haloványabban játszottunk, a hazaiak pedig jól küzdöttek. Milos Szpaszics sérülése első látásra sajnos súlyosnak tűnik.


TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Körösladányi MSK (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II) 0–0 – 11-esekkel: 0–3
Zsámbéki SK (vármegyei I.)–ETO FC Győr (NB II) 0–2 (Csóka B. 41., Boldor 90.)
Szentlőrinc (NB III)–BVSC-Zugló (NB II) 1–0 (Hleba 95.)
Termálfürdő FC Tiszaújváros (NB III)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) 1–1 – 11-esekkel: 3–5 (Tóth Borisz 18., ill. Pataki 87.)
PTE-PEAC (NB III)–Kaposvári Rákóczi FC (NB III) 0–2 (Hampuk 2., 19.)
Kelen SC (NB III)–Bonyhád-Majos (NB III) 1–0 (Godányi 93.)

KORÁBBAN
Gesztely FC Sport Bau (vármegyei I.)–MTK Budapest 1–6

Szeptember 15., péntek
Soroksár SC (NB II)–Kecskeméti TE 1–2

Szeptember 16., szombat
Nagyecsed RSE (megyei I.)–Ferencvárosi TC 0–8
Tatabánya (NB III)
–Szombathelyi MÁV Haladás VSE (NB III) 2–1
ESMTK (NB III)–Fehérvár FC 1–0
Cigánd (NB III)–Zalaegerszegi TE FC 0–4
Mosonmagyaróvár (NB II)–Puskás Akadémia 0–2
BKV Előre (NB III)–Paksi FC 0–7
Eger SE (NB III)–Debreceni VSC 1–2
Budaörs (NB III)–BFC Siófok (NB II) 1–2
Dorogi FC (NB III)–Budapest Honvéd (NB II) 2–4
Bajai LC (megyei I.)–Szeged-Csanád GA (NB II) 0–7
Gödöllői SK (megyei I.)–FC Dunaföldvár (NB III) 1–2
Unione FC (BLSZ I.)
–Csepel UFC (BLSZ I.) 1–0
Putnok FC (NB III)–Budafoki MTE (NB II) 0–1
DEAC (NB III)–HR-Rent-Kozármisleny (NB II) 1–2
Bicskei TC (NB III)–Tiszakécskei LC (NB II) 0–3
Mezőörs KSE (megyei I.)–FC Nagykanizsa (NB III) 1–0
VLS Veszprém (NB III)–Komárom VSE (NB III) 4–2
Dunaharaszti MTK (megyei I.)–Vasas FC (NB II) 0–1
Pécsi MFC (NB II)–Újpest FC 1–3
FC Ajka (NB II)
–Mezőkövesd Zsóry FC 1–0
Békéscsaba 1912 Előre (NB III)–Kolorcity Kazincbarcika (NB II) 0–2
Aqvital FC Csákvár (NB II)–Szombathelyi Haladás (NB II) 1–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik