FTC: Csercseszov szerint az Ekl-menetelésben és Lisztes felfedezésében nagy szerepe van

Vágólapra másolva!
2023.09.14. 09:45
null
Sztanyiszlav Csercseszov ma is értetlenül áll a Klaksvík ellen történtek előtt (Fotó: Török Attila)<br />
Lassan két hónapja annak, hogy a feröeri Klaksvíktól elszenvedett 3–0-s vereség után Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzőt menesztette a Ferencváros labdarúgócsapata. Az orosz szakember a sport-express.ru-nak nyilatkozott az azóta eltelt időszakról.

 

 

Sztanyiszlav Csercseszov két hónap elteltével is úgy véli, volt egy szerencsétlen mérkőzés, ami miatt távoznia kellett a Ferencvárostól, de a csapat összességében, a Klaksvíktól elszenvedett hazai, 3–0-s vereségtől függetlenül jó úton haladt.

„Volt egy nevetséges meccs, amire nem számítottam. Annak a vereségnek nem volt előjele. A Ferencváros további eredményei azonban azt mutatják, a csapat jó pályán volt. Ha nem ez lenne a helyzet, nehéz lett volna ilyen sok találkozót megnyerni. Mellesleg, ennek a sorozatnak a főszereplője a nyári szerzeményünk, Varga Barnabás volt, akinek a szerződtetéséhez ragaszkodtunk, de az idény elején még nem volt ideje játékba lendülni ” – nyilatkozta a jelenleg még munka nélküli orosz szakember a sport-express.ru-nak.

A 60. életévét szeptember 2-án betöltő orosz szakember elárulta, Kubatov Gábor, az FTC elnöke is felköszöntötte, majd CsercseszovMáté Csaba leváltásáról is szót ejtett.

„Amikor az FTC-hez kerültem, Csaba már ott dolgozott. Beszélgettünk, megtaláltuk a közös nyelvet, teljes jogú kollégánk lett – reagált a fejleményekre Csercseszov. – Amikor utánam Máté átvette a csapat irányítását, tíz meccsen kilenc győzelmet aratott. És utána kirúgták. Ilyen helyzetben nehéz bármit is kommentálni.”

Csercseszov Lisztes Krisztiánról is beszélt.

„Az Eintracht Frankfurt nemrég bejelentette, hogy megvásárolta Lisztes Krisztiánt. Amikor az asszisztenseim és én megérkeztünk a Ferencvárosba, az akkor tizenhat éves srác nem álmodott az első csapatról. Most pedig ő a magyar labdarúgás felemelkedő csillaga, leendő Bundesliga-játékos, aki jövő nyáron csatlakozhat a Frankfurthoz.”

Lisztes tavaly májusban, 17 évesen debütált az NB I-ben, majd az NB II-es Soroksárban 17 bajnokin három gólt és három gólpasszt ért el. Tavasszal pedig az élvonalban kilenc meccsen öt gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
1 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
Tegnap, 10:22

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19
Ezek is érdekelhetik