NB I: Spandler Csaba megkönnyezte, amikor távozott a Puskás Akadémiától

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2023.07.07. 10:17
null
„Nehéz döntés volt ennyi év után távozni” (Fotó: fehervarfc.hu)
Rutinos labdarúgóként tért vissza oda, ahol gyerekként még labdát szedett: Spandler Csaba abban bízik, a Fehérvár FC-re szép évek várnak.

Sokan felkapták a fejüket, amikor kiderült, Spandler Csaba távozik a Puskás Akadémiától, hiszen több mint tíz évet futballozott Felcsúton, ott lett belőle NB I-es labdarúgó, és a klub egyik arcának számított. A Puskás Akadémia játékosaként nála többször senki sem lépett pályára az első osztályban, 142 bajnokival csúcstartónak számít, ám amikor az előző idény utolsó három találkozóját a kispadról nézte végig (holott a védelem vezérének számított), már sejteni lehetett, hamarosan távozhat. Június közepén kiderült, három évre aláírt a Fehérvár FC-hez, vagyis annál a klubnál folytatja, amelyhez rengeteg gyerekkori emlék köti.

„Nehéz döntés volt ennyi év után távozni a Puskás Akadémiától, azonban amikor kezdett körvonalazódni, hogy eligazolhatok, próbáltam magam felkészíteni  – mondta Spandler Csaba.  – Rengeteget kaptam Felcsúton, az utolsó négy-öt évünk nagyon rendben volt, és bár legutóbb talán megszerezhettük volna a harmadik helyet, szép emlékekkel távoztam. A búcsú a családom jelenlétében könnyesre sikerült, tudatosult bennem, a pályafutásomnak új fejezete következik. Ami a Fehérvárt illeti, visszatértem oda, ahol gyerekként nevelkedtem, és ahova egészen tizennégy éves koromig tartoztam. Előttem van, amikor úgy tizenkét-tizenhárom évesen labdát szedek azon az NB I-es meccsen, amelyen Dvéri Zsolt, Sitku Illés, Horváth Gábor és a többiek futballoztak: hihetetlenül boldog voltam, és arról ábrándoztam, egyszer talán én is eljutok a szintjükre. Csütörtökön egyébként a két edzés között a Vidi-múzeumban jártunk, ahol az UEFA-kupa-döntős csapat legendás támadója, Szabó József vezetett körbe minket, jót beszélgettem vele, hiszen annak idején az edzőm volt, ahogy a másik legenda, Csongrádi Ferenc is. Szóval tulajdonképpen hazatértem, és bár a csapat előző idénye nem sikerült, hiszek benne, hogy megint szép évek következnek.”

Való igaz, a Fehérvár FC-nél senki sem lehet büszke rá, hogy a csapat csak az utolsó fordulóban tette biztossá a bennmaradást, hasonlót még egyszer senki sem szeretne Székesfehérváron átélni. Gyorsan hozzá kell tenni, tizenhárom éves együttműködés után távozott a főszponzor Mol, és a klub honlapjának adott nyilatkozatában Garancsi István tulajdonos is arról beszélt, a költségvetés alacsonyabb lesz, mint korábban, ebben a helyzetben nem lehet bajnoki címről, dobogóról álmodni. Persze az előző idény (is) megmutatta, nincs nagy különbség a csapatok között (egyedül a Ferencváros lóg ki felfelé), és ha sikerül jó közösséget kialakítani, csodát lehet tenni.

„Két meccset játszottunk eddig a felkészülés alatt, és bár egy öt nullás vereség sohasem nézhet ki jól, a DAC elleni találkozó első fél­idejében nekünk is voltak jó pillanataink – folytatta Spandler Csaba. – A szakmai stáb több emberre sem számíthatott sérülés miatt, mások hazájuk válogatottjánál voltak, szünet után pedig fiatalok kaptak nálunk lehetőséget – ettől még tudjuk, sok mindenben javulni kell. A Dunaújváros elleni összecsapás már jobb volt, ugyanakkor láthattuk, a helyzetkihasználásunkon muszáj javítani. A szombati, Eszék elleni meccs jó felmérőnek ígérkezik, és bár ebben az időszakban fáradtak a lábak, kemény meló nélkül nem lehetünk sikeresek. Hogy mire lehetünk képesek? Korainak tartom, hogy erről beszéljünk, de látom, vannak nagyon jó képességű futballistáink, alighanem lesznek még érkezők is, fontosnak tartom, hogy jó közösség alakuljon ki, nyomjuk meg a munkát, abból probléma nem lehet.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik