NB I: a Honvédtól igazolt támadó középpályást a DVSC

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 20:51
null
Brandon Domingues a Honvédtól szerződött a DVSC-hez (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette az élvonalból kieső Budapest Honvéd portugál-francia támadó középpályását, Brandon Dominguest, miközben a kispestiekhez visszatért a védő, Kálnoki-Kis Dávid.

 

A 23 éves Brandon Domingues tavaly nyáron a francia Troyes-tól érkezett a Budapest Honvédhoz, melynek színeiben az NB I-ben 19 mérkőzésen négy gólt szerzett és négy gólpasszt adott. A portugál-francia kettős állampolgárságú támadó középpályás a francia élvonalban 11 mérkőzésen, a francia másodosztályban 18 találkozón kapott lehetőséget.

Domingues a klub közlése szerint már csatlakozott is új társaihoz a DVSC ausztriai edzőtáborában.

Eközben a Budapest Honvéd honlapján ismertette, hogy visszatért a csapathoz a belső védő, Kálnoki-Kis Dávid, aki 2018 szeptemberétől 2021 januárjáig már volt a csapat játékosa, legutóbb pedig Zalaegerszegen játszott, de július 1-jén lejárt a szerződése, melyet nem hosszabbított meg a ZTE.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Brandon Domingues (portugál-francia, Budapest Honvéd), Joao Oliveira (Joao Pedro Abreu de Oliveira, svájci-portugál, Leixoes SC – Portugália, szabadon igazolható), Hamzat Ojediran (nigériai, KF Egnatia Rrogozhinë – Albánia, kölcsön után végleg), Vajda Botond (szlovák-magyar, Diósgyőri VTK, legutóbb kölcsönben: Tiszakécskei LC)
Kölcsönbe érkezők: Alexander Mojzis (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérők: Raul Balbarau (román, FC Noah – Örményország), Baranyai Nimród (Mezőkövesd), Kundrák Norbert (Szeged-Csanád GA), Peter Olawale (nigériai, FC Noah – Örményország), Rácz Balázs (Szeged-Csanád GA), Saná Gomes (bissau-guineai, PFK Beroe Sztara Zagora – Bulgária)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Engedi Márk, Fábián Bence, Takács Bence, Tercza Gergő

Kiszemeltek: Pernambuco (José Vitor Rodrigues da Silva dos Santos, brazil, Kizilzsar – Kazahsztán)
Távozók: Okan Aydin (német-török, szabadon igazolható), Baráth Péter (Ferencváros, kölcsön után végleg), Sylvain Deslandes (kameruni-francia, szabadon igazolható), Kovács Péter, Sós Bence (Topolyai SC – Szerbia), Varga Kevin (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Peter Olawale (nigériai, Balzan FC – Málta)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Major Sámuel (kölcsön után szabadon igazolható, legutóbb Pécsi MFC – kölcsönben)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Adorján Krisztián
(Budafok), Horváth Milán (Siófok – kölcsönből vissza), Kálnoki-Kis Dávid (szabadon igazolható – legutóbb ZTE), Kovács Nikolasz (Paks), László Dávid (Szentlőrinc – kölcsönből vissza),Makszim Puhtjejev(ukrán, Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza)
Távozók: Luka Capan (horvát, AE Kifisias – Görögország), Brandon Domingues (portugál-francia, DVSC), Albi Doka (albán, KF Tirana – Albánia), Richlord Ennin (kanadai, Spartaks Jurmala – Lettország – kölcsönből vissza), Vidar Ari Jónsson (izlandi, ?), Lukas Klemenz (lengyel, Gornik Leczna– Lengyelország), Tamás Krisztián (Újpest), Lazar Csirkovics (szerb, ?), Makszim Plakuscsenko (izraeli-ukrán, Maccabi Netanya– Izrael), Herdi Prenga (albán-horvát, RFS – lett), Jairo Samperio (spanyol, ?), Zsótér Donát (?), Feledy Balázs (?), Kárász Simon (?), Kozma Richárd (?), László Dávid (?), Nikola Njamcsulovics (szerb, ?)

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
15 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
19 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23
Ezek is érdekelhetik