Honvéd: megtalálta új klubját a távozó légiós

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 21:56
null
Herdi Prenga Lettországban folytatja pályafutását (Fotó: Török Attila)
A lett élvonalbeli RFS-nél folytatja pályafutását a labdarúgó NB I-ből kieső Budapest Honvédtól távozó albán-horvát védő, Herdi Prenga – jelentette be új klubja közösségi oldalán.

A 28 éves belső védő a Dinamo Zagreb után több horvát csapatban is megfordult, majd az Inter Zapresictől állt légiósnak 2019-ben, amikor a lett élvonalbeli Riga játékosa lett, s a csapattal kétszer meg is nyerte a lett bajnokságot.

Prengát 2021-ben szerződtette a Kisvárda, melynél hamar meghatározó játékossá vált, teljesítményével pedig felhívta magára a figyelmet, s tavaly nyáron a Budapest Honvéd szerződtette.

Az NB I-ből kieső kispestiek azonban az NB II-ben minden bizonnyal nem alkalmaznak légiósokat, így többek között Herdi Prengát is elengedték, aki most megtalálta új csapatát, a lett élvonalbeli RFS-t, melynél már az edzéseket is elkezdte.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Adorján Krisztián
(Budafok), Horváth Milán (Siófok – kölcsönből vissza), Kovács Nikolasz (Paks), László Dávid (Szentlőrinc – kölcsönből vissza),Makszim Puhtjejev(ukrán, Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza)
Távozók: Luka Capan (horvát, ?), Albi Doka (albán, KF Tirana – Albánia), Richlord Ennin (kanadai, Spartaks Jurmala – Lettország – kölcsönből vissza), Vidar Jónsson (izlandi, ?), Lukas Klemenz (lengyel, ?), Tamás Krisztián (Újpest), Lazar Csirkovics (szerb, ?), Makszim Plakuscsenko (izraeli-ukrán, ?), Herdi Prenga (albán-horvát, RFS), Jairo Samperio (spanyol, ?), Zsótér Donát (?), Feledy Balázs (?), Kárász Simon (?), Kozma Richárd (?), László Dávid (?), Nikola Njamcsulovics (szerb, ?)
Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23
Ezek is érdekelhetik