NB I: szlovák segédedzővel bővült a PAFC stábja

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.22. 18:20
null
Stanislav Macek, itt még a szlovák korosztályos válogatott mestereként (Fotó: futbalsfz.sk)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Puskás Akadémia a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző stábja egy új segédedzővel bövül Stanislav Macek személyében.

„A 45 esztendős szakember korábban dolgozott a szlovák FK Senica, valamint az FC Spartak Trnava U19-es korosztályával. Ezután két évig másodedzőként segítette a Senica felnőttcsapatát a szlovák élvonalban, az elmúlt öt szezonban pedig az U18-as, valamint az U19-es nemzeti együttest irányította Szlovákiában. Az új tréner remekül érzi magát a Puskás Akadémiánál, és a lehető leghamarabb szeretné elsajátítani a magyar nyelvet” – mutatta be a szlovák szakembert a klubhonlapon olvasható közlemény.

Stanislav Macek saját elmondása szerint tizenöt éve ismeri a felcsúti együttest irányító Hornyák Zsoltot, akivel szoros barátságot ápol. Játékosként Macek a szlovák másodosztály mellett az osztrák és német alsóbb osztályokban is megfordult.

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
3 órája

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17

A VAR-döntések a győrieknek kedveztek, az ETO Felcsútról is hazavitte a három pontot

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 22:10

Hornyák Zsolt: A csapategység lehet a siker kulcsa

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 10:54
Ezek is érdekelhetik