DVTK: Holdampf Gergő élvezi, hogy duzzad az erőtől

Vágólapra másolva!
2023.06.15. 13:36
null
Holdampf Gergő lendületes futballja is kellett a diósgyőriek feljutásához – a DVTK csapatkapitánya megragadna együttesével az élvonalban (Fotó: Koncz Márton)
Holdampf Gergő, a DVTK középpályása beszélt feljutásról, kétkedésről, továbbá a csapatkapitányi karszalag is szóba került.



A PEZSGŐ FELSZÁRADT, a konfettit összesöpörték, az eufória szép lassan tovaszáll – hogy a Diósgyőr az NB II-es bajnoki cím ünneplése után újabb sikereket érjen el (immár az élvonalban), kőkemény munkát végeznek a futballisták.

„A teljes pihenőnk két hétig tartott, már múlt hét hétfőn egyénileg belevágtunk a munkába, és bizony a szakmai stáb nem finomkodott – mondta lapunknak Holdampf Gergő, a Diósgyőri VTK 28 esztendős középpályása, csapatkapitánya. – Nem tagadom, az első edzés nem esett jól, de ahogyan teltek a napok, úgy végeztem egyre magabiztosabban és boldogabban a gyakorlatokat, hiszen érzem, a Kuznyecov Szergejjel hónapok óta tartó munka kellő alapot adott a folytatáshoz. Élvezem, hogy duzzadok az erőtől. Csütörtökön és pénteken orvosi vizsgálatok várnak az együttesre, hétfőn pedig az első csapatedzésre kell jelentkeznünk. Valami azt súgja, az erőnlétünkkel az NB I-ben sem lesz probléma... Az NB II-ben többször is a mérkőzések hajrájában nőttünk ellenfeleink fölé, jobban bírtuk szusszal, az a tervünk, hogy így lesz az élvonalban is – hiszem, hogy megálljuk a helyünket, nem lehet más célunk, mint hogy hosszú távra megragadjunk a legjobbak között.”

Nemcsak a DVTK, hanem Holdampf Gergő is érdekes időszak elé néz: a középpályás tíz NB I-es mérkőzésen szerepelt (kettőn a Honvéd, nyolcon a Haladás színeiben a 2018–2019-es idényben), négy év után tér vissza az élvonalba.

„Hogy miért nincs a nevem mellett több NB I-es mérkőzés, arról lehetne mesélni, de... Inkább a jelenre összpontosítok, és arra, hogy a következő időszak is sikeres legyen. A legfontosabb, hogy a Szombathelyen eltöltött három és fél éves időszak után jó döntésnek bizonyult, hogy tavaly nyáron Diósgyőrbe igazoltam. Emlékszem, az elején mindenki kétkedve fogadott, de bizonyítottam, lehet rám számítani. Az idényt Dragan Vukmirral a kispadon kezdtük, de nem ment a csapatnak, így a kezdeti nehézségek után érkezett Kuznyecov Szergej. Gyorsan sikerült az elképzeléseihez formálni a csapatot, és eközben a társaság is összeérett. Ennek köszönhetően elindultunk felfelé a tabellán, végül nagyon kemény csatában, de teljesen megérdemelten, tizenhárom pontos előnnyel szereztük meg az aranyérmet. Bízott bennem az egész idényben, csapatkapitánynak választott, ami óriási önbizalmat adott. Megtisztelő egy ilyen patinás és népszerű klub együttesét kivezetni a pályára. Sopronban, még fiatalként lehettem csapatkapitány az NB II-ben, de huzamosabb ideig most töltöm be először a tisztséget.”

Kéthetes edzőtáborba vonulnak a diósgyőriek
Első felkészülési találkozóját június 28-án, szerdán játssza a Diósgyőri VTK, mégpedig a Putnok ellen. Június 30. és július 13. között edzőtáborba vonul az együttes, a terv szerint három-négy felkészülési összecsapás vár rá, a pontos helyszín és az ellenfelek egyelőre nem publikusak. Július 22-én, szombaton a DVTK az FK Kosice ellen lép pályára edzőmérkőzésen, egy héttel később rajtol az NB I-es idény.

 

Legfrissebb hírek

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30

Felkészülés: a DVTK egy góllal megverte ukrán ellenfelét

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 17:50

Holdampf Gergő: Éhesek vagyunk a sikerre

Labdarúgó NB I
2025.01.10. 06:59

A Győr kettős győzelemmel búcsúztatta a Szekszárdot; továbbment a DVTK is a női kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2024.12.19. 18:57

A DVTK 27 éves sportigazgatója: Az átlagéletkort csökkentenénk, a magyarok arányát növelnénk

Labdarúgó NB I
2024.11.07. 09:44

Női NB I: a Győr egy góllal nyert, az FTC eggyel kikapott

Labdarúgó NB I
2024.11.02. 15:52

Kosárlabda: elhunyt a Diósgyőr első MK-győztes csapatának tagja, Temesváriné Králik Judit

Kosárlabda
2024.10.14. 09:41

Holdampf Gergő: Igyekszem példát mutatni mindenkinek a csapatban

Labdarúgó NB I
2024.10.09. 12:57
Ezek is érdekelhetik