Kovács Zoltán: Nincs okunk meggondolatlan döntéseket hozni, építkezési fázisban vagyunk

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.08.13. 08:07
null
Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója nem aggódik különösebben a csapat rossz bajnoki szereplése miatt (Fotó: Árvai Károly)
Nagyon beragadt az NB I 2025–2026-os idényének elején a DVTK: tíz gólt kapott és egyetlen pontot szerzett az első három fordulóban.

Ennél mindenki jobbra számított, ez nem kérdés. A DVTK az NB I-es rajton 3–1-re kikapott Újpesten, majd hiába vezetett két góllal hazai pályán a Zalaegerszeg ellen, csak egy pont jött össze (2–2 lett a vége), legutóbb pedig fájdalmas pofont kapott a borsodi csapat, az MTK Budapest 5–0-ra győzte le a Hidegkuti-stadionban. A gárda tehát máris ötször annyi gólt  (tízet) kapott, mint a Ferencváros vagy az MTK, így aligha kétséges, szombaton rendkívül fontos mérkőzésen fogadja az újonc Kazincbarcikát. Érdemes felidézni, hogy a nyáron visszahívott Vladimir Radenkovics irányításával az előző idényben dobogós helyen is állt a gárda, s negyedik volt, amikor a tavasz elején elküldték.

Kedden a klub honlapján jelent meg: szabadlistára kerül a csapat két légiósa, a szlovén Rudi Pozeg Vancas és a bosnyák Sinisa Sanicanin.

„Kedd délelőtt személyesen közöltem a két labdarúgóval, hogy az MLSZ és az NSMI ajánlásaihoz alkalmazkodva a jövőben várhatóan sokkal kevesebb játéklehetőséghez jutnának, ezért nem gördítünk akadályt a távozásuk elé – mondta Kovács Zoltán, a  DVTK sportigazgatója. – Ezzel szerettem volna időt biztosítani nekik, hogy még az átigazolási időszak lejárta előtt csapatot találjanak maguknak. De nem csak távozók lesznek, természetesen dolgozunk a keret további erősítésén is.”

A klub hivatalos honlapja megemlíti, hogy a szlovén futballista a feljutást követően érkezett Diósgyőrbe, és azóta 57 bajnoki és hat Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, a bosnyák védő pedig egy éve lett a DVTK játékosa és 29 bajnoki, valamint két kupamérkőzésen szerepelt piros-fehérben.

„Semmiféle fegyelmi probléma nem volt a két játékossal – közölte lapunk kérdésére Kovács Zoltán sportigazgató. – A szakmai stábbal közösen úgy láttuk, van a posztjukon megfelelő magyar játékos, így a hazai labdarúgókra vonatkozó ajánlások figyelembevételével döntöttünk így. Hogy milyen a hangulat a klubházban? Nézze, ötgólos vereség után talán furcsán hat, de teljes a nyugalom. Nincs pánik, de mondani sem kell, senki sem elégedett, nem ilyen rajtot képzeltünk el. Ugyanakkor azt mondom, reálisan értékelünk, ugyanúgy, mintha minden mérkőzés jól alakult volna. A statisztika, a mérkőzések képe nincs összhangban az eredményességgel, ez alól az MTK elleni első félidő nyilván kivétel. Nyilvánvalóan látjuk, mennyire erőtlenek vagyunk mindkét kapu előtt, védekezésben sokat hibázunk, elöl pedig megvannak a helyzetek, a lehetőségek, de nem élünk velük. Egyértelmű, mennyire hiányzik a ZTE FC ellen elveszített két pont, azon a mérkőzésen az első félidőben jól játszottunk, már két góllal vezettünk, mégsem tudtunk nyerni. Az MTK ellen viszont valóban olyan teljesítményt nyújtottunk, ami a szurkolóknak és nekünk is nagyon fáj. Nincs okunk kapkodni, meggondolatlan döntéseket hozni, építkezési fázisban vagyunk. Senki sem hitte, hogy minden mérkőzést megnyerünk, miként azt is tudjuk, hogy nem veszítjük el az összes bajnokit. Nem hagyjuk, hogy külső tényezők befolyásoljanak, látjuk a hibákat, de látjuk a pozitívumokat is. A Diósgyőr hamarosan kiegyenesedik, mert a folyamatok előre mutatóak, és biztos vagyok benne, hogy ennek az eredményét hamarosan a bajnoki mérkőzéseken is láthatjuk.”

Ami érdekes: egy évvel ezelőtt pontosan ugyanígy rajtolt a DVTK, sőt, akkor kétszer játszott hazai pályán az első három fordulóban: a Paks elleni 2–2 után Székesfehérváron kapott ki 3–1-re, majd a Ferencváros győzött Miskolcon 2–0-ra, tehát egyetlen ponttal várta a folytatást, amely remekül sikerült. A következő tizenöt bajnokin nyolc győzelem és hat döntetlen mellett egyetlen vereséget szenvedett (hazai pályán az MTK Budapest ellen, 0–2), ezeken a meccseken hétszer nem kapott gólt a DVTK, négyszer csak egyet, így a 18. játéknapot követően a harmadik helyen állt a kieső helyről induló csapat.

„Igen, tavaly is így kezdtünk, reméljük, a folytatás is hasonlóan sikeres lesz, mint egy éve – mondta az M4 Sport kamerái előtt Holdampf Gergő, a diósgyőriek csapatkapitánya. – Az MTK elleni első félidő gyalázatos volt, a mérkőzés összképe is, nemcsak az eredmény. Teljesen jogos volt, hogy a szurkolóink hangot adtak az elégedetlenségüknek, ők a mérkőzés alakulása ellenére is végig fanatikusan biztattak minket. A lefújás után beszélgettünk, és abban maradtunk, ez volt az utolsó ilyen teljesítmény. Miskolcon jogosan nincs türelem, nem kell nyavalyogni, magyarázatot, kifogásokat keresni, keményen dolgozunk tovább, és a Kazincbarcika ellen muszáj nyernünk.”

Vármegyei rangadó a jól ismert újonc ellen – érdekes mérkőzésre van kilátás.

   
A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Ferencváros

3

218–2+6

7

  2. Paksi FC

3

2110–5+5

7

  3. Debreceni VSC

3

216–4+2

7

  4. Puskás AFC

3

216–5+1

6

  5. MTK Budapest

3

1116–2+4

4

  6. Újpest FC

3

1115–4+1

4

  7. Kisvárda

3

1114–7–3

4

  8. Zalaegerszeg

3

36–60

3

  9. ETO FC 

3

35–50

3

10. Nyíregyháza 

3

124–8–4

1

11. Diósgyőri VTK

3

123–10–7

1

12. Kazincbarcika

3

32–7–5

0

LABDARÚGÓ NB I 
4. FORDULÓ
Augusztus 15., péntek
20.15: Újpest FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Augusztus 16., szombat
18.15: Diósgyőri VTK–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
20.15: Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Augusztus 17., vasárnap
15.30: Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.45: ETO FC Győr–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
28 perce

A Puskás Akadémiától vett kölcsön támadót az MTK

Labdarúgó NB I
13 órája

A mexikói bajnok utánpótlásából igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
17 órája

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
21 órája

A „magyarszabály” miatt került átadólistára a DVTK két légiósa – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

Hiba lenne leírni a kora miatt Dzsudzsák Balázst

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:26

Magyar válogatott játékost szerződtetett a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:18

Súlyosan megsérült a Nyíregyháza csapatkapitánya – újra képben az FTC középpályása

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 18:03
Ezek is érdekelhetik