NB I: Életünk nagy lehetősége, persze hogy élvezzük – Tóth Barna

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.04.13. 08:24
null
„Életünk nagy lehetősége, persze hogy élvezzük” (Fotó: Kovács Péter)
Parádés teljesítményt nyújt fiatal és rutinos magyar labdarúgóival a Kecskemét és a Paks az OTP Bank Ligában. Az NB I-be tavaly feljutó kecskemétiek, valamint a Bognár György újbóli szerepvállalása révén szárnyra kapó paksiak nem csupán a dobogóért, hanem az európai kupaszereplésért is harcolnak. Mi a siker titka? Tóth Barnával, a KTE csatárával beszélgettünk.

 

– Bajnoki cím?
– Jaj, ne már! – nevetett fel hangosan Tóth Barna, a Kecskeméti TE 28 esztendős középcsatára. – Talán még a tréfa szintjén sem kerül ez szóba, tudjuk, hol a helyünk, nincs realitása, hogy a mi csapatunk a bajnok Fradi kihívója legyen.

–Éppen ezért kerestük meg, hogy megfejtsük a titkot: hol a helye a mai magyar futballban a KTE-nek? Mert az egyértelmű, hogy az OTP Bank Liga 2022-2023-as idénye a kecskeméti futballcsapatról emlékezetes. Ön hogyan éli meg ezt?
– Nehéz pontosan megfogalmazni, de az nyilvánvaló: egyszerre vagyunk motiváltak, sikerre éhesek és közben jókedvűek. Nagyon szeretjük egymást, vidáman megyünk mindennap az edzésre, megpróbálunk a lehető legjobban koncentrálni a feladatunkra – hirtelen ennyi jut eszembe, meglehet, túl sablonos.

– Őszinte, és az már fontos ebben a (futball)világban. Próbáljuk felidézni 2022 nyarát, amikor nekivágtak az NB I-es felkészülésnek – fel tudja idézni, mire számított? Mit vártak önmaguktól?
– Hallottuk, olvastuk, hogy a két kieső közül az egyik biztosan a Kecskemét lesz. Nem sértődtünk meg ezen, pontosan tudtuk mi is, hogy kívülről ez logikus. Akkoriban arról beszélgettünk, mi sem tudhatjuk pontosan, mire leszünk, mire lehetünk képesek a feljutást követően, de tegyünk meg mindent, használjuk ki ezt a talán soha vissza nem térő lehetőséget, és ahogy mondani szokták, meglátjuk, mire lesz elég. Úgy kalkuláltunk, hogy nagyjából minden körben annyi pontot kell szereznünk, ahány mérkőzést játszunk, vagyis háromszor tizenegy pont megszerzése esetén reménykedhetünk a bennmaradásban, de talán még hozzá kell tenni valamennyit. Az biztosan elhangzott, hogy a téli szünetig húsz pont megszerzése jó eredménynek számítana.

– Amikor a katari világbajnokság előtt véget ért az őszi szezon, huszonhat ponttal a második helyen álltak, az ön által említett húsz ponttal a Debrecen akkor a hetedik pozíciót foglalta el. Vagyis jól kalkuláltak, és túlteljesítették az elvárást. Mikor hitték el, hogy több van a szereplésükben, mint véres küzdelemben elkerülni a kiesést?
– Gyakori téma volt az öltözőben, mennyi pontra van még szükségünk ahhoz, hogy ne kelljen rettegnünk a kieséstől, de azt is gyakran emlegettük, hogy volt olyan bajnokság, amelyben az MTK sokáig a harmadik helyen állt, aztán a gyengébb tavaszt követően búcsúra kényszerült. Tehát hátradőlni igazán sohasem lehetett, s amikor október elején kettő nullára megvertük a Fradit, tényleg komolyan elhihettük, ebben több is lehet. Jó érzéssel gondolok vissza a rajtra is: az NB II-ből feljutó másik újoncot, a Vasast fogadtuk, s bár nem született gól a mérkőzésen, pozitívan éltük meg azt a délutánt, mert több mint egy félidőt emberhátrányban játszottunk.

– Amikor azt kutatjuk, mi a KTE titka, a közösségi szellem nyilván fontos tényező.
– Ez egyértelmű. Nehéz meghatározni, hogyan alakulhat ki igazán jó közösség, de az biztos, hogy amikor a KTE az NB III-ból egy osztályt feljebb lépett, átalakult a keret, Szabó István vezetőedző kimondottan fontosnak tartotta, hogy olyan játékosokat szerződtessen a klub, akik nemcsak a pályán teljesítenek jól, hanem az öltözőben is megfelelő személyiségek. Nyilván ehhez hozzáadódik, hogy mindannyian úgy tekintettünk erre a bajnokságra, mint életünk nagy lehetőségére. Minden mérkőzésen és egyébként az összes edzésen a maximumra törekszünk, meg akartuk mutatni, mi is érünk valamit, de hogy teljesen őszinte legyek, senkinek sem hittem volna el, ha tavaly nyáron azt mondja: április közepén a Ferencváros mögött a második helyen leszünk.

 

– Újpesten nevelkedett, és ha nem is a negyedik kerületben, lila-fehérben futballozhat. Kalandos úton jutott el az első osztályba. Megfordult Kispesten, Vácon, Siófokon, Monoron, Szombathelyen, Nyíregyházán, Ajkán, mielőtt Kecskemétre került. Van-e személyes motivációja, hogy megmutassa korábbi klubjainak, edzőinek, akik nem számítottak önre, hogy igenis NB I-es játékos?
– Nem, nincs bennem ilyen jellegű bizonyítási vágy. Sok edzőm volt, és valóban némelyik jobban, más kevésbé hitt bennem, de senkire sem neheztelek. Ma úgy látom, csaknem tíz évet el kellett töltenem a felnőttfutballban ahhoz, hogy az első osztályban játszhassak, minden kellemes és kellemetlen élményt meg kellett élnem, fel kellett dolgoznom, hogy készen álljak a feladatra.

 

– Miközben egyik klubból ment a másikba, volt olyan mélypontja, amikor úgy gondolta, az NB I csak álom marad?
– Persze, pedig gyerekként tényleg erről álmodoztam. Talán az volt a legnehezebb időszak, amikor Siófokon kikerültem a keretből, és Monoron az NB III-ban kezdtem el újra felépíteni önmagamat. Akkor már gondolkodnom kellett rajta, érdemes-e ennyi energiát belefektetnem abba, hogy profi futballista legyek. Akkor fordultam először sportpszichológushoz – bevált, és azóta is igénybe veszem a szakember segítségét. Abban a monori csapatban újra jól ment a játék, Horváth Dávid, az MTK Budapest jelenlegi trénere volt az edzőnk, feljutottunk az NB II-be, tizennégy gólt rúgtam, újra volt önbizalmam.

– Miben segít a sportpszichológus?
– Leginkább abban, hogy nem szabad feleslegesen stresszelnem magam, az első osztályban játszani éppen elég külső nyomással jár, nem szabad ezt pluszterhekkel növelnem. Segít abban, hogy megtaláljam a lépcsőfokokat, amelyeken haladhatok előre, és azt sem tudtam, hogy az NB I-ben szerepelni milyen mentális teher. Szükségem volt erre a segítségre, hogy sokkal jobban tudjak a feladatomra figyelni. Tavaly áprilisban ott voltam a Ferencváros–Debrecen bajnokin, és a Groupama Aréna tribünjén ülve jutott eszembe: ki kellene harcolnunk a feljutást, mert én ilyen stadionban szeretnék futballozni, ennyi néző előtt játszanék, és tudom, ezzel minden csapattársam így volt. Persze hogy élvezzük, ami velünk történik.

27. FORDULÓ
Április 14., péntek
20.00:
DVSC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Április 15., szombat
14.30:
Kecskemét–Zalaegerszegi TE (Tv: M4 Sport)
17.00: Mezőkövesd–Vasas (Tv: M4 Sport+)
19.30: Ferencváros–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Április 16., vasárnap
15.30:
Kisvárda–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
18.00: Újpest–Paks (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC26156551–25+2651
2. Kecskeméti TE261112338–24+1445
3. Paksi FC26125948–43+541
4. Debreceni VSC26117843–37+640
5. Puskás Akadémia26910736–35+137
6. Kisvárda26811737–40–335
7. Mezőkövesd26881026–31–532
8. Zalaegerszegi TE26871131–310 31
9. Újpest FC26871132–45–1331
10. Mol Fehérvár26781132–36–429
11. Budapest Honvéd26771228–40–1228
12. Vasas FC263101320–35–1519

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik