NB I: „Itt lettem igazi férfi” – Nagy Zsolt köszönetet mondott a Puskás Akadémiának a 15 évért

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.13. 22:38
null
Nagy Zsolt hivatalos Facebook-oldalán mondott köszönetet klubjának (Fotó: Török Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott védője, Nagy Zsolt hivatalos Facebook-oldalán mondott köszönetet klubjának, az NB I-ben szereplő Puskás Akadémiának, amelynél már 15 éve futballozik.

„Büszke vagyok rá, hogy immáron 15 éve a Puskás Akadémiát a második otthonomnak mondhatom. Sokat köszönhetek a klubnak, hiszen fiatal korom óta itt nevelkedtem, itt lettem igazi férfi. A hosszú évek során természetesen voltak nehéz időszakok is, de rengeteg erőt adott, hogy az Akadémia jóban, rosszban egyaránt mellettem állt.

Boldog vagyok, hogy a klub történetének eddigi legnagyobb sikereinek részese lehettem. Ígérem, hogy mint ahogy eddig is, így ezentúl is minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a pályán az újabb sikerek érdekében. Mindent köszönök, Puskás Akadémia!” – írta a sérülése után már visszatért magyar válogatott védő, Nagy Zsolt a hivatalos Facebook-oldalán.

Legfrissebb hírek

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Tóth Barna: Pakson álmodtam először arról, hogy válogatott lehetek

Magyar válogatott
2025.09.03. 09:57

Détári Lajos és Lothar Matthäus is díjat adott át a HLSZ etyeki gáláján

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 22:36

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Szappanos Péter: Inkább most legyen hullámzó a játékunk, mint a tavasszal

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 10:56

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43
Ezek is érdekelhetik