NB I: Csoboth Kevin Fehérvárról Újpestre tart

Vágólapra másolva!
2022.07.27. 11:22
null
Csoboth Kevin (szemben) tavasszal Szegeden öt góllal és három gólpasszal bizonyította, lehet rá számítani (Fotó: Meder István)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Fehérvár szélsője, a legutóbb kölcsönbe Szegeden szereplő, 22 éves Csoboth Kevin Újpesten folytathatja pályafutását.

 

Csoboth Kevin tavaly nyáron a Benficától került a Mol Fehérvárhoz, melynél a Magyar Kupában két góllal és két gólpasszal debütált, de meglepetésre ezek után az NB I-ben egyetlen meccsen, mindössze hárompercnyi játéklehetőséget kapott Szabics Imre vezetőedzőtől. A télen az NB II-es Szegedhez került kölcsönbe, melynél 14 találkozón öt gólt és három gólpasszt jegyzett, de a nyári felkészülést már Fehérváron kezdte, ahova még élő szerződés köti.

Ezek után az már nem meglepő, hogy a hírek szerint az élvonalból és az NB II-ből is több csapatnál szóba került a neve a nyári kiszemeltek között, és a napokban Újpesten látták.

A Nemzeti Sport információi szerint még folynak az egyeztetések a szélső szerződtetése ügyében, de jó esély mutatkozik arra, hogy Fehérvárról a fővárosiakhoz igazol, hamarosan orvosi vizsgálaton is részt vehet az Újpest FC-nél.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Matija Ljujics (szerb, Hapoel Haifa – Izrael), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg), Szabó Bálint (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Csoboth Kevin
(Mol Fehérvár)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként), Filipovic Marko (Szentlőrinc – legutóbb BVSC), Kádár Tamás (Paksi FC, szabadon igazolhatóként),Jorgosz Kutrumbisz (görög, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Nikola Mitrovics (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szakály Péter (szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Kálnoki-Kis Zsombor
(Kazincbarcika), Máté Zsolt (Tiszakécske, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Csoboth Kevin kölcsönben Törökországban folytathatja – NS-infó

Légiósok
2025.09.09. 13:54

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik