Felkészülés: a Vasas megnyerte az első szombati meccsét

Vágólapra másolva!
2022.07.23. 12:42
null
A Vasas megnyerte a szombat délelőtti meccsét (Fotó: Vasas)
A labdarúgó NB I-be feljutott Vasas délelőtt, felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte a másodosztályú Soroksárt, a Paksi FC pedig a Kozármisleny ellen nyert ugyanilyen arányban. Kuttor Attila csapatára szombaton még egy felkészülési mérkőzés vár, 18 órától a Diósgyőri VTK ellen játszik.

 

A vezetést a 19. percben szerezte meg a Vasas, ekkor Zimonyi Dávid 13 méterről, jobb belsővel, higgadtan a bal felsőbe helyezte a labdát. A második félidőben Géresi Krisztián Pekár László jobbról érkező, lapos beadását közelről helyezte belsővel a kapu közepébe. A végjátékban Lőrinczy Attila bal oldali szögletét a rövid saroknál Lovrencsics Balázs megcsúsztatta, a hosszú oldalon érkező Vági András 3 méterről rálőtte, s a labda végül Dombó Dávid kapus lábáról pattant a hálóba – írja a Vasas. A Vasas így 2–1-es sikert ért el.

Kuttor Attila csapatára szombaton egyébként még egy felkészülési mérkőzés vár, 18 órától a Diósgyőri VTK ellen játszik.

A Kozármisleny a 9. percben Bartha László találatával előnybe került a Paks ellen, nem sokkal később Nagy Richárd büntetőből egyenlített, és már a 24. percben, Kocsis Bence révén kialakult a 2–1-es végeredmény.

A DVSC pedig a másodosztályú Nyíregyházát fogadta Pallagon. A hajdúságiaknál Dzsudzsák Balázs eltiltás, Bódi Ádám pedig kisebb sérülés miatt nem lépett pályára, azonban próbajátékon szerepelt a 22 éves bissau-guineai Saná Gomes. A Debrecen már az első félidőben is számos helyzetet kidolgozott, sőt, Bárány Donát révén kapufáig is jutott, de az 1–0-s hazai győzelmet a 62. percben Dorian Babunszki alakította ki.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Soroksár SC (NB II)–Vasas FC 1–2
(Vági 86., ill. Zimonyi 19., Géresi 54.)
Soroksár: Kovács M. – Nagy O., Króner, Valencsik, Csontos D. – Hudák, Haris - Lőrinczy, Hajdu, Halmai - Lovrencsics B. A kispadon: Major, Vági, Ikonomu, Kékesi, Varga I., Pintér, Ternován, Lisztes. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Vasas:
Dombó – Szilágyi Z., Litauszki, Baráth B., Deutsch L. – Hidi P., Hidi M., Géresi – Pekár, Bobál, Zimonyi. A kispadon: Uram, Feczesin, Márkvárt, Faragó, Szilágyi Sz., Sztojka. Vezetőedző: Kuttor Attila

Paksi FC–Kozármisleny (NB II) 2–1 (Nagy R. 22. – 11-esből, Kocsis 24., ill. Bartha 9.)
Paks: Rácz – Osváth, Lorentz, Szekszárdi M., Debreceni Z. -–Papp, Volter P., Kocsis, Gyurkits (Horváth K. 69') – Nagy R., Böde. A kispadon: Kovács F., Horváth K., Gregor Z. Vezetőedző: Waltner Róbert
Kozármisleny: Varasdi – Horváth, Gál, Turi – Kosznovszky, Tölgyesi, Kulcsár, Bartha – Vogyicska, Hampuk, Kirchner. A kispadon: Budzsáklia, Gajág, Szabó, Guth, Tóth, Beke, Paska, Vajda, Berdó. Vezetőedző: Tóth László

Debreceni VSCNyíregyháza Spartacus 1–0 (Dorian Babunszki 62.)
DVSC: Hrabina – Kusnyír, Dreskovic, Charleston, Saná – Varga J., Lagator – Bévárdi, Major, Sós – Bárány. A kispadon: Gróf , Balbarau (kapusok), Deslandes, Romancsuk, Neofytidisz, Ferenczi, Manrique, Sipos, Do. Babunski, Poór, Baranyai, Rácz B., Kundrák, Baráth P., Szécsi. Vezetőedző: Joao Janeiro
Nyíregyháza: Nagy S. – Farkas, Szokol, Deutsch, Gengeliczki, Baki, Márkus, Vass, Gresó, Szerető, Kovács Á. A kispadon: Fejér, Pantovic, Novák, Papucsek, Jánvári, Sigér, Szőr, Pataki, Artner. Vezetőedző: Feczkó Tamás

KÉSŐBB
Zalaegerszegi TE–Milan (olasz) 3–2 (Meshack 2., Mocsi 24., Tajti 27., ill. Giroud 30. – 11-esből, Krunic 86.)
Kecskeméti TE–Szeged-Csanád GA (NB II) 3–0
Paksi FC–Pécsi MFC (NB II) 2–0
Újpest FC–Szentlőrinc (NB II) 1–1
Vasas FC–Diósgyőri VTK (NB II) 0–1

Legfrissebb hírek

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
5 órája

Felkészülés: NB III-as ellenfelet győzött le a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
11 órája

Felkészülés: a Kisvárda három góllal nyert a Zseleznicsar ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 20:30

Felkészülés: Saponjics megszerezte az első gólját, győzött a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 20:31

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37

Felkészülés: kétgólos kisvárdai győzelem a Dinamo Kijev ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 19:08
Ezek is érdekelhetik