Felkészülés: Szalai Attiláékkal is összecsap a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2022.06.25. 09:12
null
Két török sztárcsapat ellen is pályára lép a Fehérvár (Fotó: molfehervarfc.hu)
A Mol Fehérvár FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub július 3. és 15. közötti ausztriai edzőtáborában a két török sztárcsapattal, a Galatasarayjal és a Fenerbahcéval, valamint a ciprusi Arisz Limassollal is játszik felkészülési mérkőzést.

A székesfehérváriak július 3-án utaznak az ausztriai Loipersdorfba edzőtáborozni, ahol három felkészülési mérkőzést is játszik Michael Boris együttese. Elsőként július 6-án, 18.30-tól a magyar válogatott védőt, Szalai Attilát is foglalkoztató török bajnoki ezüstérmes Fenerbahcéval csapnak össze a fehérváriak, majd 10-én azzal a ciprusi Arisz Limasszollal találkoznak, melyet a mögöttünk hagyott fél évben az MTK-hoz hazatérő Bognár István erősített, ezt követően pedig az ausztriai edzőtábor utolsó edzőmérkőzésén, július 13-án, 19 órától a török bajnokság legutóbbi kiírásában 13. helyen záró, de 104 millió eurós összértékű kerettel rendelkező Galatasarayjal játszanak Dárdai Palkóék.

A mérkőzések időpontjai:
Július 6., 18.30:
MOL Fehérvár FC–Fenerbache (török)
Júllus 10., 17.30:
MOL Fehérvár FC–Arisz Limassol (ciprusi)
Július 13., 19.00: MOL Fehérvár FC–Galatasaray (török)

Legfrissebb hírek

Osimhen remekelt, Sallaiék legyőzték a Bodö/Glimtet a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
16 órája

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
19 órája

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
23 órája

A Galatasaraynak fel kell pörögnie a norvégok ellen is!

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:21

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 11:49

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 10:52

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 09:01
Ezek is érdekelhetik