A 21 évesen visszavonult Réti Patrik élete a futball után is a futball körül forog

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.04.14. 10:07
null
Réti Patrik ma a Fehérvár videoelemzője (Fotó: molfehervarfc.hu)
Júliusban lesz két éve, hogy a Gyirmót az Ajkát fogadta, az edzőmeccs 57. percében Réti Patrikot Lázár Patrik váltotta a hazaiaknál. Amikor a középpályás lejött a pályáról, aligha gondolta, hogy nem lesz számára visszaút. Súlyos betegség miatt azonban 21 évesen kénytelen volt befejezni a karrierjét, de ma már megerősítheti, hogy van élet a futball után is.

A 2020. július 11-én lejátszott edzőmérkőzés után jelentkező lázat és erős fáradtságot múló rosszullétnek hitte.

Fájdalom, a Gyirmót honlapja nem sokkal később már arról számolt be, hogy „...az alapos orvosi vizsgálatok megállapították, a labdarúgó jelenleg nem alkalmas hivatásos sportolói tevékenység elvégzésére”.

Napok elteltével jött a még szomorúbb bejelentés: Réti Patriknak be kell fejeznie a futballt.

„Nagyon ritka és súlyos, ma még gyógyíthatatlan csontvelőbetegséget állapítottak meg nálam az orvosok. Ennek a betegségnek a hatása, hogy nem marad elég vörösvértest a szervezetemben, vagyis vérszegény leszek, ami gyors kimerültséggel, fáradtsággal jár. Úgy tudom, heten-nyolcan szenvednek hasonló betegségtől az országban. Emiatt sajnos nem is futballozhatok, ami viszont jó hír, hogy megfelelő kezeléssel ezzel együtt lehet élni. A súlyosabb esetekben ez a betegség leukémiával is végződhet. Az orvosok szerint nálam szerencsére ez a veszély nem áll fenn. Nagyon hálás vagyok, hogy sokan érdeklődnek irántam. Ilyenkor fogja fel csak igazán az ember, hogy milyen fontos az egészség és a család” – idézte akkor a Kisalföld a játékost, aki közösségi oldalán kiegészítette mondandóját azzal, hogy sok ideje volt gondolkodni az életével és a focival kapcsolatban, s arra jutott: szerencsésnek vallhatja magát...

Lassan két év telt el azóta, és amikor a megkeresésünket készséggel fogadó Réti Patriktól először azt kérdeztük, honnan volt ereje pozitívan reagálni a nyilvánvalóan sokkoló hírre, így felelt:

Réti Patrik 2018-ban a Fehérvár játékosaként egy felkészülési mérkőzésen (Fotó: Meder István)
Réti Patrik 2018-ban a Fehérvár játékosaként egy felkészülési mérkőzésen (Fotó: Meder István)

„Azért nem volt könnyű feldolgozni. Az első szó, ami eszembe jut az első napokkal kapcsolatban, az a reménytelenség. Gyerekkorom óta éltem a fociban, már hatévesen tudtam, hogy futballista akarok lenni. Móron kezdtem, onnan kerültem a Főnix-Goldba, majd játszottam a Vidiben, a Puskás Akadémiában és Siófokon is. Amikor kétezer-húsz nyarán Gyirmótra igazoltam, úgy terveztem, hogy az NB II-ben felépítem magam, bíztam abban, hogy a későbbiekben még lesz lehetőségem az élvonalban szerepelni. Az álmom már nem valósulhatott meg, egyik napról a másikra kellett leállnom... Az első hét nagyon nehéz volt, de hatalmas támaszt jelentettek a szeretteim és a barátaim. Mondogatták, hogy van élet a foci után, és bár ez jól hangzott, akkor még nem akartam elhinni. Szűk két éve elteltével mégis megerősíthetem, hogy igenis van!”

FUTVA SEGÍTENEK

Hogy segítségből nincs hiány, jelzi: április 16-án második alkalommal kerül sor a Csókakör Jótékonysági Trail futóversenyre. A Székesfehérvártól mintegy húsz kilométerre található Csókakőt már csak azért is ajánlott felkeresni szombaton, mert egyrészt csodás környezetben rendezik meg a viadalt, másrészt a szervezők ezúttal Réti Patrik gyógykezelését támogatják a nevezési díjakból befolyt összeggel. Kicsiknek, nagyoknak, kevésbé rutinos, illetve tapasztalt futóknak egyaránt érdemes felkerekedni: a gyerekeket húsvéti csokivadászattal, továbbá 400 méteres és 2 kilométeres távval várják, míg az edzettebbek választhatnak, hogy 7, 14, esetleg 21 kilométert szeretnének teljesíteni.

A Mol Fehérvár az elsők között nyújtott segítőkezet: az utánpótlásban ajánlott neki állást, videoelemzőként.

„Rájöttem, nem omolhatok össze, meg kell találnom azokat a dolgokat az életemben, amelyek boldoggá tesznek – folytatta Réti Patrik. – Ma már azt is kijelenthetem, hogy sikerült. Azon túl, hogy videoelemzőként dolgozom, az U15-ös csapat másodedzőjeként is próbálom hasznossá tenni magam. Mellette a Testnevelési Egyetem szakedző szakára járok, egyidejűleg az UEFA C-licences tanfolyam hallgatója vagyok. Egy másodpercig nem unatkozom, építem a futball utáni karrieremet – ami szerencsére kapcsolódik a futballhoz. Olykor persze szóba kerül, hogy mi lett volna, ha... Mindamellett tudomásul veszem, hogy a sors ezt adta nekem. Mindig is optimista beállítottságú ember voltam. Noha nagyon fájt, hogy a pályafutásomat be kell fejeznem, ráeszméltem arra is, hogy ettől még nincs vége a világnak. A labdarúgás ugyanúgy az életem része, mint korábban volt, a különbség annyi, hogy manapság én igyekszem segíteni a fiatalokat. Már nem az jár a fejemben, hogy úristen, milyen rossz nekem, hanem az, hogy miként tudok tovább fejlődni. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Egy biztos, Fehérváron nőttem fel, szeretek itt lenni. Azért, hogy most már mosolyogva beszélhetek erről, a családomtól kezdve a barátokon és a Vidin át a korábbi klubjaimig sokaknak lehetek hálás, ezúton is köszönöm mindazoknak, akik végig mellettem voltak.”

Szóba kerül egy régi interjú, amely fellelhető a klubportálon: a 14 éves Réti Patrik profikat megszégyenítően nyilatkozik arról, hogy előbb-utóbb meglesz a kemény edzésmunkának a gyümölcse.

„Hihetetlen... – nevetett fel a 23 esztendős szakember. – Azt az anyagot a hármas pályán vették fel, amelynek a szélén éppen állok, és azt látom, hogy az akkori edzőm, Csrepka Tamás készíti elő a terepet a gyerekek edzésére. Mintha megállt volna az idő... Mindent elkövetek, hogy a klubtól kapott bizalmat megháláljam – videoelemzőként éppúgy, mint másodedzőként. Nem titkolom, idővel szeretném kipróbálni magam vezetőedzőként. Hogy felnőtt csapatnál, vagy az utánpótlásban, még nem tudom, azt ellenben igen, hogy ami tőlem telik, megteszem azért, hogy képezzem magam, szüntelen bújom a szakanyagokat, követem a nemzetközi meccseket. Jóval többet foglalkozom a focival, mint játékosként, megesik, hogy hét-nyolc órán keresztül ülök a monitor előtt, és elemzem az NB III-as csapat edzéseit, mérkőzéseit. Hogy élvezem-e? Persze! Megbecsülöm minden pillanatát annak, hogy tudok dolgozni, tudok tanulni.”

Réti Patrik kétszer lépett pályára az NB I-ben, mindkétszer a fehérvári klubtörténet harmadik bajnoki aranyérmét hozó 2017–2018-as idényben – és mindkétszer a Diósgyőr ellen, előbb 2018. március 10-én csereként, majd június másodikán kezdőként.

„Az érem azóta is a szobámat díszíti, más kérdés, hogy nem érzem teljesen magaménak – vallotta be. – Ha huszonöt évesen alapemberként járultam volna hozzá a sikerhez, szebben csillogna, így nem kérkedem vele. Emléknek persze szép, mint ahogy a pályafutásom is az. Ami a jelenlegi állapotomat illeti, lehetne jobb, lehetne rosszabb is, de sokan állnak mellettem, tervekből sincs hiány, szóval, semmi okom arra, hogy ne bizakodva tekintsek a jövőbe.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik