Átigazolás: két NB I-es klub is vinné az exújpestit – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.04. 13:18
null
Dzenan Burekovic 2018 és 2020 között volt az Újpest játékosa (Fotó: Török Attila)
Lengyel és bosnyák sajtóhírek szerint többen is bejelentkeztek – köztük a Mol Fehérvár és a Budapest Honvéd – a korábban Újpesten is futballozó, jelenleg a Göztepe kötelékébe tartozó bosnyák Dzenan Burekovicért.

 

Dzenan Burekovic a Vojvodinától szerződött 2018 februárjában az Újpesthez, melynek alapembere volt: 88 tétmérkőzésen egy gólt szerzett, továbbá első évében Magyar Kupát nyert a lila-fehérekkel.

Teljesítményére a Göztepe is felfigyelt, s 2020 szeptemberében megvásárolta játékjogát a magyar klubtól.

A törököknél nem igazán jöttek be a hátvéd számításai, a jelenlegi kiírásban 10 tétmérkőzésen jutott szóhoz, ám csak háromszor kapott helyet a kezdőben, és összesen 237 játékpercet töltött a pályán.

Éppen a mellőzöttség miatt távozhat Törökországból Burekovic, kérőkben pedig nincsen hiány: az Interia Sport szerint a Wisla Kraków már megkezdte a tárgyalásokat a futballistával és klubjával.

Ugyanakkor a lengyel sportportál és a bosnyák Sportske úgy tudja, a Mol Fehérvár és a Honvéd is bezavarhat a képbe, hiszen mindét NB I-es klub szívesen tudná soraiban a magyar bajnokságban már bizonyító 26 éves játékost.

Magyarországon február 14-éig tart a téli átigazolási időszak, van még idő tehát az átigazolás keresztülvitelére.

Az átigazolással kapcsolatban a Mol Fehérvárt és a Budapest Honvédot is megkerestük, ám átigazolásokkal kapcsolatos sajtóhíreket egyik gárda sem kommentál.

Legfrissebb hírek

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:22

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:48

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 11:49

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 10:52

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 09:01

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 08:38

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 23:44
Ezek is érdekelhetik