NB I: A válogatott játékosokkal egy edzésen találkoztam – Teodoru

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.16. 09:17
null
A Puskás Akadémia ellen Teodoru Vaszilisz irányította az MTK-t (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I 9. fordulójának pénteki meccsén a Puskás Akadémia 1–0-ra győzött a múlt héten edzőt váltó, Giovanni Costantino helyett immár Teodoru Vaszilisz által irányított MTK ellen. Lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a szakvezetők!

 

 TEODORU Vaszilisz , az MTK Budapest vezetőedzője

– Könnyebb mérkőzésre számított első bajnokiján?     
– Tudtam, hogy nem lesz könnyű. Az első félidőben nem találtuk a megfelelő ritmust, illetve egyik csapat sem talált fogást a másikon. Ellenfelünk jól zárta le a területeket, de a második játékrész elején összekaptuk magunkat, csak hát ilyen a futball, amikor épp kezdtünk futballozni, kaptunk egy gólt, ami el is döntötte a meccset.

–    Mi nem működött ezen a bajnokin?     
– Az ellenfél védelme elé passzolt labdák nem jutottak el Kosznovszky Márkhoz és Szrdjan Dimitrovhoz, ami megnehezítette a támadásainkat. Bosszantó, hogy az első félidőben Bojam Miovszki lövését védte az ellenfél kapusa, a másik oldalon az első támadásból gólt szerzett a Puskás Akadémia.

– Látott-e előrelépést az elmúlt hetekhez képest? Elvégre másodedzőként a csapatnál dolgozott eddig is.     
– Nem panaszkodom, de fontos megjegyezni, hogy hét játékosunk volt különböző válogatottaknál, egyetlen edzésen találkoztam velük, így azért elég nehéz összeállítani a megfelelő taktikát. Hangsúlyozom, ez nem panasz, de ezek a válogatott játékosok ezúttal gyengébben futballoztak.

HORNYÁK Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– A győzelmen kívül látott-e pozitívumot?     

– Mindenképpen, de csak a második félidő második felében, addig ugyanis valóban rendkívül passzívan futballoztunk, és elsősorban a magasan előreívelt labdákkal próbáltunk helyzeteket kialakítani, sikertelenül.

– A héten, egyebek mellett, elmondta, több gólt szeretne látni csapatától, most egy mégis elég volt a győzelemhez. Elégedett?     
– A győzelemmel elégedett lehetek, de való igaz, maradt bennem hiányérzet, mert mintha a játékosaim féltek volna, hogy hibáznak, ezért óvatosabban futballoztak. Hiányoltam a kreativitást és a gyorsaságot, illetve a pálya talaja sem tette lehetővé azt a fajta minőséget, amit képviselünk.

–     Mi változott a második félidő második felére?     

– Elsősorban Corbu Marius beállítása, aki lendületet hozott a játékunkba, innentől kezdve megvolt a kellő gyorsaság, lendület és természetesen a gól, amivel nyertünk. A végén még szorítottam Jakov Puljicnak, hogy végre megszerezze első gólját, nagy szüksége lenne rá, mint ahogy Libor Kozáknak is.

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ
MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 0–1
(Komáromi 69.)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1675 néző. Vezette: Karakó

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 17–7 +10 18
2. Kisvárda 8 6 2 13–8 +5 18
3. Puskás Akadémia 8 5 1 2 10–9 +1 16
4. Paksi FC 8 4 1 3 23–18 +5 13
5. Budapest Honvéd 8 4 1 3 14–12 +2 13
6. Mol Fehérvár 8 2 5 1 9–8 +1 11
7. MTK Budapest 9 3 1 5 9–12 –3 10
8. Debreceni VSC 8 2 3 3 19–15 +4 9
9. Zalaegerszegi TE 8 2 2 4 13–18 –5 8
10. Mezőkövesd 8 2 2 4 9–15 –6 8
11. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 8–15 –7 6
12. Újpest FC83510–17–73

 

Legfrissebb hírek

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
23 órája

Hornyák Zsolt: Több bátorság kellett volna

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:47

Kétgólos hátrányból egyenlített, de vereséget szenvedett a Puskás Akadémia Cipruson

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 19:56

A Fradi 11 magyarral, de 10 légióssal is felállhatna; két válogatott játékos tért haza Felcsútra

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 14:51

Méltóképpen képviselné Magyarországot Cipruson a Puskás Akadémia

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 09:22

Videó: erdőtűz tombol a Puskás Akadémia Kl-meccsének helyszíne közelében

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 21:10

Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 20:10

Quentin Maceiras: Sokkal erősebbek vagyunk, mint az előző idényben

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 11:26
Ezek is érdekelhetik