Újpest: Örményországból igazoltak elefántcsontparti csatárt

Vágólapra másolva!
2021.09.22. 07:09
null
Az örmény élvonal korábbi gólkirálya a nyáron részt vett a Mol Fehérvár elbúcsúztatásában (Fotó: ujpestfc.hu)
Hivatalos honlapján jelentette be az Újpest FC kedden, hogy szerződtette az Ararat Jerevan 26 éves elefántcsontparti támadóját, Mory Konét, aki a 2019–2020-as idényben az örmény élvonalban gólkirály lett, egyben a bajnokság legjobb labdarúgójának is megválasztották.

A lila-fehérek hivatalosan honlapján megjelentek szerint Mory Koné 178 centiméter magas, 70 kilós, és 2019 májusában került a lett BFC Daugavpils csapatához, majd két hónap múlva már az örmény Sirak Gjumri játékosának mondhatta magát.

Első örmény idénye jól sikerült, 28 bajnokin szerzett 23 góljával gólkirály lett, ráadásul a bajnokság legjobbjának is megválasztották, így jött az újabb váltás: tavaly szeptemberben az Ararat Jerevan futballistája lett, s ezzel a csapattal aztán az idény végén Örmény Kupát nyert (az Alaskert elleni kupadöntőben két gólt szerzett), aminek köszönhetően a nemzetközi kupaporondon is megmutathatta magát.

Ez pedig jól sikerült, hiszen az Európa-konferencialigában az Ararat előbb búcsúztatta a Mol Fehérvárt – Koné mind a két meccsen játszott, az elsőn a hajrában lecserélték, a másodikon végig a pályán volt –, majd jött a Slask Wroclaw elleni párharc, amely során a csapat ugyan 7–5-ös összesítéssel kiesett, de Koné az első találkozón kiosztott egy gólpasszt, a másodikon pedig duplázott.

SLASK WROCLAW–ARARAT ÖSSZEFOGLALÓ (KONÉ KÉT GÓLJA: 0.55 ÉS 1.53)

Az ujpestfc.hu közleménye szerint a csatárt a lila-fehérek végleg megvásárolták a jereváni klubtól – a vételárat nem hozták nyilvánosságra. Koné értékét a transfermarkt.de oldal 400 ezer euróra becsüli.

A klub tájékoztatása szerint Koné a 98-as számú mezt viseli majd.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mory Koné (elefántcsontparti, Ararat Jerevan – Örményország) Abdoulaye Diaby (mali, Royal Antwerp – Belgium), Fernando Viana (Fernando Viana Jardim Silva, brazil, Kisvárda), Sztefan Jevtoszki (északmacedón, Rabotnicski Szkopje – Észak-Macedónia), Luca Mack (német, VfB Stuttgart – Németország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Fehér Csanád, Kovács Dominik

Kiszemeltek:
Távozók: Bacsa Patrik (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Jovan Baosics (montenegrói, FK Buducsnoszt – Montenegró), Mauro Cerqueira (portugál, szabadon igazolható), Yassine El Ghanassy (belga, szabadon igazolható), Németh Márk (Kisvárda), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia), Antonio Perosevic (horvát, szabadon igazolható), Kire Risztevszki (északmacedón, AEL Limassol – Ciprus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Victor Kantabadouno (guineai, Wakriya AC – Guinea)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik