NB I: Horváth Ferenccel jártuk be az új Bozsik Arénát – videó

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.07.23. 11:11
Szombaton a Villarreal elleni mérkőzéssel avatja fel a Budapest Honvéd az új Bozsik Arénát, amelyet csütörtökön a sajtó munkatársai Horváth Ferenc vezetésével körbejárhattak. Az NSO Tv a kispestiek vezetőedzőjével beszélgetett a csapat új otthonáról. 

A 8400 férőhelyes Bozsik Arénában lényegesen közelebb került a kapuhoz a Honvéd-tábornak helyet adó B-szektor, amely minden bizonnyal már a Villarreal elleni stadionavatón is megtelik. Horváth Ferenc reméli, hogy a szurkolóknak minél több örömet tudnak szerezni ezen a meccsen, s természetesen a jövő héten rajtoló NB I-es idényben is.

A csütörtöki stadionbejáráson olyan területre is belépést nyertünk, ahol még a játékosok sem jártak: megnézhettük a hazai öltözőt. Ezenkívül a kispestiek kispadját is megszemlélhettük közelebbről, a bőrülésekről annyit érdemes tudni, hogy fűthetőek – bár Horváth Ferenc ezt hallva mindjárt megjegyezte, hogy arra semmi szükség nem lesz.

„Nagyon hamar bemelegszik a kispad, nem biztos, hogy nálunk ezt kell használni – jegyezte meg mosolyogva, majd hozzátette: – De bízom benne, hogy elég sokáig tudok majd ülni rajta.”

Legfrissebb hírek

Futballozó oroszlánok és kecskeáldozás a kezdőkörben – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.25. 08:05

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 19:58

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

Gyász: elhunyt Tajti József, a mexikói vb-n szereplő magyar válogatott edzője

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:53

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21
Ezek is érdekelhetik