NB I: A kispestiek szurkolása volt nekem a benzin – Djordje Kamber

Vágólapra másolva!
2021.07.25. 14:17
Djordje Kambert a levegőbe dobálták a társak a Villarreal elleni stadionavató után, miközben a Honvéd-tábor a nevét skandálta. A kispestiek közönségkedvence így búcsúzott el a szurkolóktól, miután befejezte a profi karrierjét. 

„Meglepett, hogy a csapattársaim a levegő dobáltak, de nem ez volt az egyetlen meglepetés a mai estén. Nem is tudom, hogy álmodtam-e arról, hogy ilyen közönség előtt búcsúzhatok el, minden tiszteletem a szurkolóké, itt a Honvédnál ők jelentették számomra a benzint” mondta az NSO Tv-nek Djordje Kamber.

A 37 éves játékos videónkban részletesebben is beszél a Honvédhoz fűződő érzelmi kötődéséről, felidézi a legszebb emlékét, s elmondja, hogy a visszavonulása után mivel foglalkozik.

STADIONAVATÓ (FELKÉSZÜLÉSI) MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd–Villarreal B (spanyol III.) 0–0

Budapest,Bozsik Aréna,8400néző.Vezette:Solymosi Péter
Budapest Honvéd:Szappanos (Tujvel, 75.) – Mezgrani (Kovács Nikolasz, a szünetben), Klemenz (Talys, 75.), Baráth (Bardea, 75.), Tamás (Lovric, 75.) – Nono (Banó-Szabó, 75.), Kamber (Zsótér, 10.), Hidi (Májer, 75.) – Bőle (Balogh N., a szünetben), Eppel (Gale, 75.), Nagy Dominik (Tóth-Gábor, 75.).Vezetőedző:Horváth Ferenc

Villarreal B:Duran (Gómez, a szünetben) – Ángel Leal (Narro, a szünetben), Esmo (Galdon, 62.), La Fuente (Abraham, 69.) – Pereiro (Pacheco, a szünetben), Del Moral (Bueno, 62.), Goujón (Gerardo, a szünetben), Adriano (Adell, a szünetben), Fores (Ahn, a szünetben) – Collado (Murria, a szünetben), Medina (Lozano, a szünetben).Vezetőedző:Miguel Álvarez

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
30 perce

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik