Honvéd: szerződést hosszabbítottak a válogatott védővel

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 09:23
null
Baráth tovább erősíti a Honvédot (Fotó: Szabó Miklós)
Baráth Botond a jövőben is a Budapest Honvédot erősíti, miután a piros-fekete klub élt a szerződésben foglalt opcióval, és meghosszabbította a játékossal kötött megállapodást – jelentette be a kispesti klub hivatalos honlapja.


Nagy Gergő után újabb kispesti nevelésű játékossal hosszabbított szerződést a Budapest Honvéd, Baráth Botond is tovább erősíti a fővárosi együttest. A klub kihasználta a megállapodásban foglalt opciót.

„Botinak sajnos a legrosszabbkor jött a vírus okozta kihagyás, mert kezdte már visszanyerni a régi formáját – mondta Kun Gábor, a Bp. Honvéd ügyvezetője a klub hivatalos honlapjának.Keményen dolgozik a szünet alatt is, hogy minél előbb újra elérje azt. Karaktere jól megmutatkozott a bajnokság végén, amikor bár a pályán nem tudott segíteni a csapatnak, de az öltözőben és a lelátón űzte-hajtotta a társait. Egy ilyen viszontagságos év után biztos, hogy nagy segítségünkre lesz!”

„Örülök a szerződéshosszabbításnak, egyúttal nagyon bízom benne, hogy a csapatnak és nekem is sokkal komolyabb évünk lesz, lényegesen jobb eredményekkel – mondta Baráth Botond. – Nehéz volt az előző szezon, a Honvédnak és nekem sem úgy ment, ahogy azt gondoltuk előzetesen. Nem sikerült összeállnunk, s amilyen nehezen indult a bajnokság, olyan nehezen is fejeződött be, egyszerűen semmi sem sikerült. Nem tudunk olyan csapattá válni, ami mindenen átmegy, amelyiket nem lehet megállítani, de bízom benne, hogy a következő idény más lesz és egy sokkal szebb arcát mutatja a Honvéd.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Szappanos Péter (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Cipf Dominik (BFC Siófok)?, Artur Craciun (moldovai–román, FC Viitorul – Románia)?, Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dombó Dávid (Kisvárda), Dzsudzsák Balázs (Debreceni VSC), Marcel Heister (német, Ferencváros, szabadon igazolható), Lovrencsics Gergő (Ferencváros, szabadon igazolható), Molnár Gábor (Diósgyőri VTK), Nono (spanyol, Slovan – Szlovákia), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Távozók: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Naser Aliji (albán–svájci), Balogh Norbert (Törökország), Thierry Gale (barbadosi), Djordje Kamber (bosnyák–szerb, lejár a szerződése), Ivan Lovric (horvát, lejár a szerződése), Mohamed Mezgrani (algériai-belga), Nagy Sándor (ukrajnai), Boubacar Traoré (mali), Tomás Tujvel (szlovákiai, lejár a szerződése),Eke Uzoma(nigériai, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:17

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

Gyász: elhunyt Tajti József, a mexikói vb-n szereplő magyar válogatott edzője

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:53

A Honvéddal kötött együttműködést a Dorog, újabb játékosok is érkeztek

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 10:31

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.20. 14:38

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 11:10

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 20:54

Kerezsi Zalán végleg a Puskás Akadémiához került a Honvédtól

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 10:53
Ezek is érdekelhetik