NB I: A szurkolók látogatása nagy lökést adott – Rebrov

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 22:54
null
Szerhij Rebrov szeret a Ferencvárosnál dolgozni (Fotó: Török Attila)
Megvédte bajnoki címét a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben, miután a 30. fordulóban három nullára legyőzte a derbin ősi riválisát, az Újpestet. A zöld-fehérek sorozatban harmadszor végeztek az élen! A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Az Újpest trénere, Michael Oenning sportszerűen először gratulált a Ferencvárosnak a győzelméhez.

„Bátran futballoztunk, mindent megpróbáltunk. Próbáltunk támadni az első játékrészben, sok jó pillanatot láttam, nyertünk párharcokat, de a Fradi jókor szerezte meg a vezetést. Kicsit minket is felébresztett a gól, megadta az alaphangot a folytatásra, megpróbáltunk visszajönni, de jött a második, egyébként elkerülhető gól. Ekkor sem adtuk fel, mondtam is a játékosoknak a szünetben, hogy egy góllal visszajöhetünk a meccsbe. A második félidő tipikus derbi volt, sok kungfus pillanattal. Minden beleadtunk, de a harmadik, szintén elkerülhető góllal a Ferencváros lezárta a mai találkozót. Szeretnék gratulálni ellenfelüknek a bajnoki címéhez.”

A Nemzeti Sport azt kérdezte a német szakembertől, hogy mennyire volt nehéz Junior Tallót megnyugtatni, aki még a pályán összeveszett az ellenfél edzőjével, és úgy tűnt, a lecserélését sem fogadta túl jól.

„Nem akartam eredetileg lecserélni, de nyilván a kialakult helyzet fényében meg kellett védenem, hiszen volt már egy sárgája. Sem neki, sem a csapatnak nem lett volna jobb, ha egy újabb párharcba keveredik bele, ezért lehoztam a pályáról. Kettőnk között viszont semmi probléma nincsen.”

Az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov szerint csapata az egyik legjobb meccsét játszotta a szezonban.

„Láttam a fiúkon a motivációt, kielemeztük a Kisvárda elleni hibákat. Nagy öröm és gratuláció nekik, a szurkolóknak és mindenkinek, akivel együtt értük ezt el, hiszen három bajnoki győzelem zsinórban hihetetlen dolog. Két napon keresztül beszéltük át a fiúkkal a Kisvárda ellen történteket. Ennek megvolt a hatása, ahogy annak is, hogy a szurkolók meglátogatták a csapatot a hotelnél, ez nagy lökést adott, ami kihatott a mai meccsre is.”

Az ukrán tréner a meccs hevében Tallóval és Oenninggel is összeszólalkozott.

„Egy derbi ilyen. Nemcsak a játékosok csapnak össze, néha az edzők is. Tallóval volt egy kis nézeteltérésünk, félreértettük egymást, de ez benne van egy ilyen meccs hangulatában.”

Elárulta azt is, hogy Dibusz Dénest sérülése miatt ebben a szezonban már nem láthatjuk védeni, míg a játékosok, bár nagy ünneplést nem tudnak csapni a lezárások miatt, két nap pihenőt kapnak tőle.

Rebrov a Szuperligáról is ejtett néhány szót – ami közben már bedőlni látszik – szerinte a sorozat megalapítása egyáltalán nem kedvez olyan csapatoknak, mint a Ferencváros.

Végül a jövője került szóba, az azt firtató kérdésre tömören válaszolt:

„A klubot kell erről megkérdezni. Nekem még egy évig él a szerződésem, és szeretek itt dolgozni.”

ÍGY ÜNNEPELT AZ FTC A LEFÚJÁS UTÁN

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

Ferencvárosi TC–Újpest FC 3–0 (Uzuni 13., 77. – a másodikat 11-esből, Nguen 30.)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Solymosi

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 30 20 9 1 63–19 +44 69
2. Puskás Akadémia 29 17 4 8 43–32 +11 55
3. Mol Fehérvár 29 13 8 8 57–34 +23 47
4. Paksi FC 29 11 8 10 60–55 +5 41
5. MTK Budapest 29 10 9 10 39–39 0 39
6. Kisvárda 29 10 9 10 24–34 –10 39
7. Újpest FC 30 11 5 14 40–60 –20 38
8. Mezőkövesd 29 10 8 11 31–38 –7 38
9. Zalaegerszegi TE 30 9 6 15 50–52 –2 33
10. Budapest Honvéd 29 8 9 12 42–42 0 33
11. Budafoki MTE 30 7 6 17 32–59 –27 27
12. Diósgyőri VTK 29 7 5 17 31–48 –17 26
Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor: Nincs rajtunk teher Nyíregyházán sem

Labdarúgó NB I
3 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
4 órája

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
6 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
14 órája

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
23 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
23 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
23 órája
Ezek is érdekelhetik