Thomas Doll exkluzív interjút adott; Topolyán bemutatták az új vezetőedzőt

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.04. 23:05
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Exkluzív interjút adott lapunknak Thomas Doll, a Ferencváros futballcsapatának korábbi edzője. Az 54 esztendős tréner 2013 és 2018 között irányította a Fradit, amellyel többek között bajnokságot, valamint háromszor Magyar Kupát is nyert. Távozása óta dolgozott Cipruson is, hazánktól azonban nem szakadt el, hiszen a felesége magyar, s ahogy ő mondja, „immár félig én is magyarnak érzem magam”. Beszélt arról is, hogy a közelmúltban Olaszországban járt, ahol volt csapattársaival a német válogatott 1990-ben nyert világbajnoki sikerére emlékeztek.
Exkluzív interjút adott lapunknak Thomas Doll, a Ferencváros futballcsapatának korábbi edzője.
Az 54 esztendős tréner 2013 és 2018 között irányította a Fradit, amellyel többek között bajnokságot, valamint háromszor Magyar Kupát is nyert. Távozása óta dolgozott Cipruson is, hazánktól azonban nem szakadt el, hiszen a felesége magyar, s ahogy ő mondja, „immár félig én is magyarnak érzem magam”. Beszélt arról is, hogy a közelmúltban Olaszországban járt, ahol volt csapattársaival a német válogatott 1990-ben nyert világbajnoki sikerére emlékeztek.

Topolyán bemutatták a Szabó Zoltán tragikus hirtelenségű halála után kinevezett új vezetőedzőt. Mladen Krsztajics elmondta, semmiféle külön feltételt nem határozott meg, mert úgy érezte, Bundesliga-klubokra jellemző feltételek fogadják a TSC-nél. A 46 esztendős edző játékos-pályafutása a Zenta együttesében kezdődött, s ez azt is jelenti, hogy az elkövetkező fél évben visszatér karrierjének kiindulópontjára, ugyanis a TSC a hazai mérkőzéseit továbbra is a zentai Városi Stadionban játssza.

A vírus miatt példátlannak nevezhető 2020-as évet követően a sportélet szereplői is abban bíznak: 2021 más, ha úgy tetszik, újra a „régi” lesz. Junior mellékletünkben nyolc sportágat felölelő összeállítást olvashatnak. Összegyűjtöttük az új esztendő tervezett korosztályos eseményeit, egyúttal bemutatjuk azokat a hazai ígéreteket, akik főszereplői lehetnek az utánpótlás-világversenyeknek.

Legfrissebb hírek

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
2025.07.31. 23:50

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55
Ezek is érdekelhetik