FTC: Hat pontot jelöltünk ki, ahol erősíteni kell – Kubatov

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.12.21. 13:34
null
Kubatov Gábor (Fotó: Nemzeti Sport, 2019)
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke többek között arról beszélt az M4 Sportnak adott interjújában, hogy a közeljövőben hat poszton szeretnék megerősíteni a labdarúgócsapatot, és a terv felét már télen végrehajtanák.

 

„Mióta én Fradi-elnök vagyok, évről évre feljebb megyünk, nem volt olyan évünk, amikor ne teljesítettünk volna jobban, ne ment volna pozitív irányba a dolog. Szerhij (Rebrov) pedig ezt kedveli – fogalmazott Kubatov Gábor. – A vereségek is jót tettek, mert láttuk, milyen pontokon kell megerősíteni a csapatunkat. Hat pontot, pozíciót jelöltünk ki, ahol erősíteni kell, ennek a felét szeretnénk már a télen végrehajtani.”

Kubatov hozzátette: még sosem volt ilyen, hogy viszonylag magas összegek állnak a rendelkezésükre, ugyanakkor nem szeretnék elherdálni a pénzt, ugyanolyan okosan akarnak új játékost szerezni, ahogyan Tokmac vagy Zubkov esetében, amikor „néhány százezer euróért” igazoltak.

S ha már pénz: Kubatov azt is érzékeltette, nagyjából hogyan képzeljük el Szerhij Rebrov szerződését.

„Rebrovval anyagilag is jó szerződést kötöttünk, ha mi sikeresek vagyunk, akkor Európában ha nem is a legjobban kereső edzők között, de a topkategóriában van a fizetése. Így itt tud maradni, hiszen jó pénzt keres, jó helyen van, és a családja is jól érzi magát.”

Az elnök véleménye szerint a csapat kiemelkedő őszi szereplése a rengeteg közös munka gyümölcse.

„Rebrov fantasztikus edző és nagyon nehéz ember. Hajnal Tomi is fantasztikus menedzser, és szintén nehéz pasas, de én sem vagyok könnyű. Ha valaki el akar valamit érni az életben, az nem lehet egy könnyű valaki” – mondta a szakmai vezetőségről, hozzátéve, hogy nem jár le az öltözőbe, csak ha hívják.

Kubatov kiemelte: az ukrán szakvezető nagyon céltudatos, energiáit csak olyasmire fordítja, ami a csapat sikerét szolgálja.

„Lehetne kedvesebb, mosolyoghatna többet, de nem tesz semmit, nekünk ez elég. Idehozza az összes tudását, és mi megtaláltuk egymást, mert ezt a fajta attitűdöt egy nagyobb klub nehezebben viselné. Mi jó pár olyan helyről kimentjük, ahol nincs kedve szerepelni, legyen az médiaszereplés, jótékonyság. Látom, hogy megcsinálja ezeket is, de közben folyamatosan azon jár az esze, mi legyen másnap az edzésen, milyen játékost kellene igazolni, milyen taktikával játszanak a következő meccsen. Ez nagyon becsülni való dolog.”

AZ INTERJÚ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Legfrissebb hírek

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2025.10.03. 23:03

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.03. 19:57

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
2025.10.02. 23:37
Ezek is érdekelhetik