DVTK: KO! Tulajdonosváltás?; hatalmas veszteség a Topolyánál

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 23:26
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Fehér rózsákból összeállított koszorú, alatta egy TSC-sál, előttük pedig néhány mécses – ez a kép fogadta azokat, akik a Topolyai Sport Club labdarúgó-akadémiájára látogattak. Ez a kép is jelezte, hogy Szabó Zoltán vezetőedző halálával hatalmas veszteség érte az egyesületet. Az 1972-ben született szakembert Szerbia-szerte tisztelték, nem volt olyan tömegtájékoztatási eszköz az országban, amelyik ne közölte volna az edző halálhírét. Hogy miként búcsúztak a lapok, s miként a Kék Betyárok, kiderül délvidéki tudósítónk írásából.

Miután a 10. helyen végző magyar női kézilabda-válogatott a középdöntő keddi zárásával befejezte szereplését a dániai kontinenstornán, elkészítettük világversenyekkor szokásos csapatbizonyítványt. A magyar szempontból két győzelemmel és négy vereséggel végződő viadal után szakíróinktól Szöllősi-Zácsik Szandra kapta a legjobb érdemjegyet, hatost. Hogy a többieknek milyen lett a bizonyítványa, és ki milyen értékelést kapott az nso.hu olvasóitól, megtudják összeállításunkból.

Négy magyar futball-legenda szerepelt a France Football Álomcsapatának jelöltlistáján, de a voksolás végén egyikük sem került be a Dream Teambe. A szavazásra felkért szakírók közt volt lapunk futballrovatának vezetője, Vincze András is, aki a posztonkénti rangsorok nyilvánosságra kerülését követően arról írt, hogy milyen szempontok szerint szavazott, s miért érezte úgy, hogy joggal rangsorolta az élre Puskást, Bozsikot, Kubalát és Kocsist. Hogy a magyar klasszisok végül hányadik helyre futottak be, kiderül írásunkból.

Legfrissebb hírek

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
2025.07.31. 23:50

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55
Ezek is érdekelhetik