NB I: nyolc hónapig tart az MTK-csatár teljes felépülése

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 11:33
null
Mike Bouard Ramos (Fotó: Török Attila)
Megoperálták Myke Bouard Ramost, az MTK egy közelmúltbeli edzésen súlyos térdsérülést szenvedő labdarúgóját – jelentette be szerdán hivatalos honlapján az NB I-es csapat.

A játékos elülső keresztszalag-szakadás miatti műtétje jól sikerült. A beavatkozás során biztossá vált az is, hogy a külső porc is teljesen leszakadt, azt el kellett távolítani artroszkópos eljárással.

„Ha minden rendben lesz, a játékos egy napon belül elhagyhatja a klinikát, majd azt követően elkezdődik a rehabilitációja, amely előreláthatólag hat hónapot vesz igénybe. Azt követően kezdheti el a teljes intenzitású edzésmunkát, így a várható teljes felépülése, a korábbi esetek tapasztalata alapján, nyolc hónapot vesz majd igénybe” – idézi a klubhonlap Dreissiger Imre csapatorvost.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel csodálatos napok után; Máté Csaba és Ramos reménykedik

Labdarúgó NB I
2024.10.19. 10:46

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Felkészülés: a Fehérvár legyőzte az Ajkát, az MTK fiataljai ikszeltek

Labdarúgó NB I
2024.07.05. 12:51

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik