Felkészülés: a Honvéd kikapott a Siófoktól

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.07.11. 19:42
null
Fotó: honvedfc.hu
Lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését a Honvéd – tudtuk meg az élvonalbeli labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról. A szombati meccset a vendég Siófok nyerte meg 2–1-re.

 

A Honvéd soraiban ezúttal a bő keret fiataljai és a kölcsönből visszatérő játékosok kaptak szerepet, a kispadról a második csapat szakmai vezetője, Simon Miklós irányított.

Az NB II-es Siófok kooperációs szerződés keretén belül több kispesti tehetségnek is játéklehetőséget biztosíthat majd az új idényben, ennek jegyében több honvédos futballista a vendégek soraiban játszott szombaton – Horváth Milán és Tömösvári Bálint kezdőként, Erdélyi Botond és Hajnal Gergely csereként.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD–BFC SIÓFOK (NB II) 1–2 (0–0)
Budapest,
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont. Vezette: Kulcsár Katalin (Török K., Molnár I.)
HONVÉD: Megyeri (Schrankó, 81.) – Buna, Temesvári, Szabó A. (Török, 65.), Feledy (Sikorszki, 65.) – Sztojka (Ágoston, 75.), Sani (Bartha, a szünetben), Soltész (Pisont P., 75.), Bocskay (Eördögh, 65.) – Thierry (Németh D., a szünetben), Májer. Edző: Simon Miklós
SIÓFOK: Hutvágner – Izing (Nikházi, a szünetben), Jagodics, Horváth M., Lapos (Erdélyi, a szünetben), Tajthy T., Medgyesi (Hajnal G., 62.), Kiss B., Tömösvári (Balogh B., a szünetben), Elek (György, a szünetben), Horváth P. Edző: Gál István
Gólszerző: Bartha (86.), ill. Horváth P. (61.), Nikházi (85.)
Forrás: honvedfc.hu

Legfrissebb hírek

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
21 órája

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:10

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

Szicíliában újabb három meccs vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra

Vízilabda
2025.06.19. 10:27

Tesztekkel indult a felkészülés a DAC-nál

Minden más foci
2025.06.16. 19:21

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 20:54

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19
Ezek is érdekelhetik