NB I: A Fradinak jó, ha az Újpest benn marad – Orosz Pál

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.06.22. 12:12
null
Orosz Pál (Fotó: Kallus György, 2019)
Orosz Pált, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatóját a nyári erősítésekről, Szerhij Rebrov vezetőedző maradásáról, a következő európai labdarúgóidényt illető tervekről és az Újpest esetleges kieséséről is kérdezték a Digi Sport hétfői, Reggeli Start című műsorában.

Orosz Pál elmondta: jó érzés volt háromból háromszor legyőzni az Újpestet az idényben, ez a hab a bajnoki címet köszöntő tortán, majd arra a kérdésre, hogyan fogadnák a zöld-fehérek a kieséstől fenyegetett ősi rivális esetleges búcsúját, így válaszolt:

„Ez sport, maradjon bent az, aki méltó arra, hogy benn maradjon. De természetesen a Ferencváros számára jó az, ha az Újpest az első osztályban marad, hiszen az egymás elleniek mindig nagyon jó mérkőzések, és a derbi minden egyes alkalommal magas nézőszámot vonz.”

A beszélgetés során szóba kerültek a Szerhij Rebrov vezetőedző távozásával kapcsolatos, a klub által korábban már cáfolt pletykák

„Nem kellett maradásra bírni, ő maradni akart, fel sem vetődött, hogy elmenne” – reagált Orosz, hozzátéve, hogy Rebrovnak megvannak a Fradival kapcsolatos tervei, a nyári edzőtábor helyszínét is együtt választották ki.

„Amit ő képvisel, az nagyon jó a mostani Ferencvárosnak, a játékosok jól tudnak alkalmazkodni hozzá. A rendelkezésünkre álló keret tökéletesen alkalmas ennek a játékstílusnak a megvalósítására, ezt az eredmények is mutatják” – fogalmazott a vezérigazgató, Rebrovot felkészült, tapasztalt, rendszerben gondolkodó, a fegyelemre nagy hangsúlyt helyező szakemberként jellemezve.

A tervezett nyári erősítésekkel kapcsolatban Orosz Pál nem kívánt részletekbe bocsátkozni.

„Természetes, hogy lesz mozgás, hiszen minden évben van, de nagy változásokra nem kell számítani” – mondta, a mostani játékosállományt nemcsak a játékereje, hanem az egységessége miatt is méltatva.

S hogy mi várható a 31. bajnoki címét néhány nappal ezelőtt megszerző Ferencvárostól az európai kupaporondon?

„A jelenlegi feltételrendszerrel, játékosállománnyal a Ferencváros Európa-liga-csoportkörös klub, ha ennél is jobb eredményt sikerül elérni, az megint óriási öröm lesz” – érzékeltette Orosz, hogy a BL-csoportkörbe jutás vágyával indulnak harcba, egyben figyelmeztetve: ez nem jelenti azt, hogy a Fradi minden idényben be fog kerülni valamelyik európai kupa csoportkörébe, még ha ez az eredmény potenciálisan benne is van a csapatban.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 31 22 7 2 57–23 +34 73
2. Mol Fehérvár FC 31 17 8 6 54–28 +26 59
3. Mezőkövesd Zsóry FC 31 14 8 9 42–29 +13 50
4. Puskás Akadémia FC 31 13 11 7 49–39 +10 50
5. Zalaegerszegi TE FC 31 11 9 11 49–41 +8 42
6. Diósgyőri VTK 31 12 5 14 38–46 –8 41
7. Budapest Honvéd 31 11 8 12 31–40 –9 41
8. Kisvárda 31 11 5 15 39–42 –3 38
9. Újpest FC 31 10 7 14 38–44 –6 37
10. Paksi FC 31 10 7 14 41–50 –9 37
11. Debreceni VSC 31 10 5 16 46–56 –10 35
12. Kaposvári Rákóczi FC 31 4 2 25 25–71 –46 14

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
6 órája

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
14 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
15 órája

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
17 órája

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
18 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 19:59
Ezek is érdekelhetik