Megyeri úti félintenzív – meccsen a sürgősségi orvossal

Fémipari megmunkálás. Forgácsolás. Elektromos szivattyú. Víztelenítés. Raktárlogisztika. Autójavító. Gipszkarton. Szigetelés. Álmennyezet. Ipari szerelvények. Csővezetéki elemek. Csősajtolás. Szádfalazás.

Tényleg, mi lehet az a szádfalazás?

Nézünk egymásra tanácstalanul, reflexszerűen guglizzuk a bűvös szót, egy orvos és egy bölcsész a stadion lelátóján, az építészszakma útvesztőjében.

Szociológiai tanulmányoknál, sporttörténészi elemzéseknél is többet mondanak az Újpest belső világáról, társadalmi hátteréről az oldalvonal mögött felvillanó fényreklámok: a valamikori külvárosi negyedben máig meghatározó munkáskötődés, a hajóhorgonyos UTE-címerből is visszaköszönő kikötői szellem, a kétkezi munka becsületét ismerő újpesti közönség vaslelkülete pontosan kiolvasható a szigetelésből, a forgácsolásból, a csősajtolásból, de mindenekelőtt a rejtélyes varázsigéből, az elsőre brutális fogorvosi beavatkozásnak tetsző szádfalazásból.

„Nagyon tetszik a kontraszt a retró hangulatú hirdetések és a focisták színes cipői között. Baromi menők a rózsaszín meg a narancssárga cipők! Ha az utcán jönne szembe egy férfi ilyen színű lakkcipőben, valószínűleg furcsán néznék rá, de a focipályán állati jól mutat” – osztja meg benyomásait a játékosdivatról a szerdai Újpest–Mezőkövesd mérkőzésen Vendégszektor rovatunk szereplője, Bagdy Virág sürgősségi orvos, aki egy budai és egy vidéki kórházban lát el párhuzamosan szolgálatot, és ahogy mondani szokás, a frontvonalban harcolt és harcol a koronavírus-járvány ellen. Nem véletlen a helyszínválasztás: évekkel ezelőtt, még mentősként biztosított a Szusza Ferenc Stadionban egy újpesti bajnokin, és került egyszeriben zavarba ejtően közel a futball bűvköréhez.

„Emlékszem, aznap elkapott ez a furcsa életérzés. Figyeltem, ahogy magával ragadja a drukkereket a meccs, és hirtelen megértettem, mit jelent nekik ez az egész – idézi fel a mélyen elraktározott Megyeri úti emléket, majd miután derűs érdeklődéssel rácsodálkozik a szotyiárus keze alá dolgozó nyolcévesforma fiúcskára, mintegy mellékesen hozzáteszi: – Én remekül meglennék foci nélkül, az az igazság. Viszont férfi családtagjaimon látom, hogy mennyire beleélik magukat, és ez a lelkesedés mindent felülír.”

A SEGÍTÉS ÉRZÉSÉT NEM PÓTOLJA SEMMI

És az anyai ágon szinte öröklődő orvosi hivatás idővel olyannyira megerősödött a lányban, hogy bár szerteágazó érdeklődése nyomán elindult a bölcsészet, a történelem, az irodalom, a pszichológia és az olasz nyelv ösvényein is, végül megfogalmazódott benne az elhatározás: „Ha nem dolgozhatnék orvosként, nem lennék önmagam. Azt az érzést, hogy egy segítségre szoruló ember betegségét képes lehetek diagnosztizálni és gyógyítani, eddig nem tudta nálam felváltani semmi.”

Közben csendesen csordogál a játék, az átigazolási szokásokat messziről sem ismerő orvosnő őszinte kíváncsisággal kérdezi, hogy kerülnek az Újpest csapatába afrikai játékosok. Persze szaladgál a pályán belga, bosnyák, szlovák, szerb, fehérorosz és grúz sportoló is, és bár az újságíró óhatatlanul igyekszik a jelenséget valamiképpen észérvekkel alátámasztani, nehéz egy józanul gondolkodó kívülállónak megmagyarázni, hogy ha már annyi pénz megy a magyar futballba, miért nem magyar fiatalok játszanak a csapatokban.

Különös időket élünk az oldalvonal innenső oldalán is. Mögöttünk egy gyerekcsoport csevegéséből hallatszik ki Müller Cecília neve, a bíró sípját és a félidő közepén elrendelt megállást érzékelve pedig valaki gúnyosan dörmögi oda szomszédjának: „Na, jön a koronaszünet...”

KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY – KÉNYSZERMAGÁNYBAN

És akkor ott az NB I-es újranyitás vitákra és büntetésekre okot adó terepe, a távolságtartás kérdése. Bagdy Virágot nem titkoltan azért kértük fel a sajátos meccsnézésre a vírusjárvány miatt elrendelt kényszerszünet után, hogy a betegséget közelről ismerő sürgősségi orvosként segítsen értelmezni és hiteles véleményével megragadni a magyar lelátókon tapasztaltakat. A sajátos megoldásokat, például a belépőknek szigorú negatív teszthez kötött sportzónát, a Ferencváros stadionjának nézőterére telepített kartondrukkereket, a hangszórókból bejátszott műszurkolást ötletes megoldásnak tartja, hiszen a lényeg mégiscsak az, amit az újpesti stadion hangosbemondója is közöl időnként: „Megköszönjük nézőinknek, ha a lelátón tartják a távolságot, ez a járvány terjedésének legfőbb ellenszere.”

Az ember azonban társas lény – a futballszurkoló még inkább –, a központilag elrendelt óvintézkedés jelentős próbatételt jelent, és a „barátkozó ösztön” sokszor felülírja az engedelmességét.

„Egészségügyi szempontból mindenképpen érdemes tartani a távolságot, mert ez az egyetlen bizonyítottan hatásos módszer a járvány megfékezésében. Ennyi idő után azonban az emberekben, akik sokáig nem érintkezhettek egymással normálisan, ösztönösen nő az igény a társaságra, közel akarnak kerülni a másikhoz, és a közösségi élményeket együtt, csapatban megélni” – foglalja össze szakértő vendégünk a csökkentett nézőszámmal működő stadionokban megélt ellentmondásos helyzetet.

„Te, az ott nem a Véber Gyuri?” – mutat közben valaki az előttünk lévő sorból a díszpáholy felé, néhány méterrel feljebb egy rekedt hangon rikácsoló úr „kopaszkutyázza” a mezőkövesdiek edzőjét, Kuttor Attilát, majd néhány idézhetetlen fordulat után következik egy meglepő irodalmi oldalvágás a bírónak, a már Móra Ferenc Kincskereső kisködmönjében előforduló sértést idézve: „A varjú nézze csecsebogyónak a szemedet, teee!”

Megsérül Cseri Tamás, le kell cserélni a borzos, nagy szakállas, tarajos hajú mezőkövesdi középpályást („Ha nem lenne futballmezben, a sötét utcán inkább átmennék a másik oldalra” – hallom az őszinte kívülálló hangját). Aztán kimarad egy óriási mezőkövesdi helyzet, a hibázó grúz csatárnak, Budu Zivzivadzének szól az újpesti tábor ritmusos üzenete: „Elk...tad! Elk...tad!” A közélet eseményei iránt fogékony vendég persze rögtön érzi az áthallást, meg is jegyzi Bagdy doktornő: „Szép, ahogy a politika beszűrődik az élet egyéb területeire.”

MANDELA PÉLDÁJA MUTATTA A SPORT EREJÉT

Orvosként természetesen van kiérlelt álláspontja a kórházi és a stadionviszonyok ütköztetésére épülő vitában is.

„Vegyes érzésekkel gondolok erre. Mentősként számos kórházban jártam, és tapasztaltam a kontrasztot, hogy miközben a kórházfolyosón sok helyen hullik a falról a vakolat, sorra épülnek a stadionok. Ráadásul úgy, hogy a magyar focisták nemigen érnek el nemzetközi eredményt. Viszont tudom azt is, hogy a sportnak milyen ereje van. Nagy hatást tett rám A legyőzhetetlen című film, amelyből kiderül, miként használta fel Nelson Mandela a rögbi segítségét az apartheid által szétszakított Dél-Afrika egyesítéséhez. Emlékszem arra is, hogy 2016-ban, az Eb idején milyen energiákat hívott elő az emberekből a magyar válogatott részvétele. Az egész mentőállomással együtt szurkoltunk a csapatnak a belgák elleni meccsen, és bár kikaptunk, felejthetetlen este volt. Hiába mondják sokan az ellenkezőjét, egy ilyen közös élménynek nemzettudat-erősítő, összetartó hatása van.”

A Megyeri úti stadion közegében egyre otthonosabb doktornő udvariasan együtt tapsol a közönséggel egy-egy cserénél, Pekár László góljánál pedig őszintén osztozik a maroknyi vendégtábor örömében.

„Inkább a mezőkövesdieknek szurkolok, mert ők a kisebbek, és mert olyan helyesek, hogy végig énekelnek” – választ csapatot a második félidő derekán, de a spontán kötődést még azért időnként felülírják a pillanatnyi érzelmek, az újpesti Koszta Márk hosszabbításban szerzett egyenlítő góljánál is mosoly ül az arcára.

Fogytán az idő, meg kell becsülni az élményt, a doktornő a hajrában lélegzetelállító reflexszel fotózza le a másodpercekre feltűnő „Csősajtolás, szádfalazás” reklámtáblát – örök emlékül az Újpest–Mezőkövesd meccsről. A megfejtés persze már régen megvan, az NB I az élet csodálatos és kiszámíthatatlan iskolája: a Megyeri útra kellett mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, a szádfalazás az ideiglenes munkagödör-megtámasztás korszerű módja.