Lépések – Malonyai Péter jegyzete

Régen állt annyira a (futball)érdeklődés középpontjában Magyar Kupa-döntő, mint most, bizonyság rá, hogy annyi jegy kelt el rá, amennyi elkelhetett. Az okok között persze ott van, hogy a járványveszély miatt egyelőre csak a futball képviseli az élsport versenyeit nálunk, s nem utolsósorban az is, hogy a Puskás Aréna volt a helyszín – feltehetően az is szívesen vett részt a négylépéses finálén, akinek az is esemény volt, hogy láthatja a (szinte) vadonatúj létesítményt.Négylépéses – írtam, hozzáteszem, hogy a biztonsági távolság nem igazán érvényesült a kupadöntőn, a kemény magok persze hogy szorosan együttműködve drukkoltak, a gólöröm, a győztes ünneplése is a hagyományos volt, s azért a köpködésről sem feledkeztek meg a pályán lévők.Mondhatni, az ember nem tud kibújni a bőréből, kényszer nélkül elhagyni a szokásait, de most (remélem) nem is ez a lényeg, már csak azért is, mert nem az Orvosi Hetilap jegyzi az írásomat. Így aztán az aggodalom helyett az örömömmel folytatom: a két csapat mindent megtett azért a ki tudja, mióta aktuális célért, hogy a Magyar Kupa rangot nyerjen.A meccsre sem lehet panasz, a játékosok hozzáállására végképp, s valamennyi szereplő sportemberhez méltón örült a sikernek, tűrte a vereséget. Meggyőződésem, hogy ebben főszerepe volt a két edzőnek, Kuttor Attilának és Pisont Istvánnak. Már a döntő előtt sok szó esett róluk, nem utolsósorban azért is, mert futballistaként szintén meglehetősen népszerűek voltak mindketten. Nem véletlenül, hiszen már akkor is a földön jártak, nem beszéltek mellé. Most sem viselkedtek másképpen, Pisont elmondta, hogy boldogság ide vagy oda, még nem tudja, folytathatja-e a Bp. Honvéd kispadján (ami engem illet, már szerdán hosszabbítottam volna vele), Kuttor pedig arról beszélt, hogy hiába a Mezőkövesd eddigi legnagyobb sikere a finálé, megviseli a lelkeket, hogy nem ők emelhették magasba a kupát.Ezzel együtt – ha már lépésekről esett szó – mindkét csapat többet lépett előre a megengedett négynél. A kispestiek már biztos kupaindulók Európában, a Mezőkövesd pedig átlépett egy határt. Most már többről van szó esetükben, mint egy kiscsapat átmeneti tündökléséről. Ami engem illet: köszönöm nekik, hogy nálam is döntő volt a döntő.Ilyenkor szokták mondani, hogy majd meglátjuk, azaz a következő idény lesz a vízválasztó. Én nem teszem, mert egyrészt ezt Kuttor és Pisont mesterek is tudják, másrészt pedig ahány idény, annyiféle. Ahogy a reklám mondta: új nyár, új fürdőruha.Miközben azért a régit nem kell kidobni.