Cseri: Ha ikszre játszunk, kikapunk; Holman szlovák duplára készül

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.27. 22:53
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

A Mezőkövesd kupabravúrját lassan azért sikerül feldolgozni. Cseri Tamás, a Fehérvárt kiejtő együttes legjobbja még a Honvéd elleni fináléban sem ad 50%-nál több esélyt a csapatának, pedig igazán megtehetné... Zombori András interjúja.

A Mezőkövesd kupabravúrját lassan azért sikerül feldolgozni. Cseri Tamás, a Fehérvárt kiejtő együttes legjobbja még a Honvéd elleni fináléban sem ad 50%-nál több esélyt a csapatának, pedig igazán megtehetné... Zombori András interjúja.

Újra Boli, és micsoda Boli! Újpesten a Ferencváros nyerte meg a derbit, ezzel kilenc pont az előnye a tabellán. Az OTP Bank Liga hagyományos rangadójáról minden, amit tudni érdemes – két oldalon.

Holman Dávid örül, hogy a pályán lesznek bajnokok. Már persze, ha sikerül, de a pozsonyi Slovan középpályásának nincsenek kétségei, és még a kupában is kinéz egy DAC elleni, hangulatos finálé... A válogatott játékossal Nagy Zsolt beszélgetett.

A tornász Dévai Boglárka igyekszik visszatalálni a győztes útra. Az ugrás Európa-bajnoknője hosszú sérülés és betegség után Tokiót már kénytelen elengedni, de 2024, Párizs az ő olimpiája lehet. Kovács Erika interjúja.

Legfrissebb hírek

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
12 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Bartha Csaba: Sokan nem értékelik kellőképpen, hogy ősszel megnyertük a klubvilágbajnokságot; Boczkó Gábor: Egy éremnek is tudnék örülni

E-újság
2025.07.21. 23:30
Ezek is érdekelhetik