DVTK: a PAFC rutinos hátvédje érkezik a nyáron – hivatalos

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.01.09. 21:25
null
Hegedűs János (jobbra) a nyáron csatlakozik a csapathoz (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a nyártól a klub alkalmazottja lesz Hegedűs János, a Puskás Akadémia FC 23 éves rutinos hátvédje.

 

Az óriási lövőerejéről is ismert bekk szerződése lejártát követően csatlakozik 2020 nyarán a diósgyőri klubhoz.

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klubhoz fogok kerülni nyártól – idézi a dvtk.eu Hegedűs Jánost. Örülök annak is, hogy a vezetőedző mellett a szakmai stáb több tagjával is ismerjük egymást, és hogy felkeltettem az érdeklődésüket. Nem utolsósorban, szeretném megemlíteni a szurkolótábort, amely köztudottan az egyik erőssége a DVTK-nak, és bízom benne, hogy a jövőben is a csapat mellett fog állni. Amit a magam részéről ígérhetek: mindent meg fogok tenni a DVTK sikereiért.”

„Hegedűs János nem ismeretlen a szakmai stáb számára, hiszen többen is dolgoztak vele korábban, többek között jómagam is – nyilatkozta Benczés Miklós sportigazgató. – Személyében olyan belső védőt sikerült igazolnunk, aki nagyon technikás, remek rúgótechnikával és kiváló fizikai adottságokkal rendelkezik. Nagyon fontos szerepe lehet azoknál a játékelemeknél, amikor mélységből történik a játékfelépítés, hiszen kiválóak a mélységi passzai és indításai. Emellett a kombinatív játékra is alkalmas, hiszen a rövid passzos játékban is kiemelkedik technikai képességei nyomán. Köszönöm a tulajdonos úrnak és az ügyvezetésnek azt, hogy proaktívak lehetünk az átigazolásokban, hiszen az egész klubfilozófia erre épül. Próbálunk alkotómunkát végezni, előre gondolkozni, hiszen János már a nyári erősítési terveink első lépése.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: José Ricardo Cortés (kolumbiai, Club Destroyer’s – Bolívia), Hysen Memolla (albán, KPV – Finnország)
Kölcsönbe érkezők: Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
A nyáron érkezik, de már bejelentették:
Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Kiszemeltek: Egerszegi Tamás (Paks), Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Távozók: Martin Juhar (szlovák), Yannick Ndzoumou (kameruni), Ismaila Ousman (kameruni), Prosser Dániel (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bacsa Patrik, Óvári Zsolt (Mezőkövesd, próbajáték), Szabó Bence, Ternován Patrik (Mezőkövesd, próbajáték), Tóth Barnabás, Zsolnai Richárd

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Artem Favorov (ukrán, Deszna Csernihiv – Ukrajna), Jakub Plsek (cseh, Sigma Olomouc – Csehország)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Hegedűs János (DVTK – nyáron)
Kölcsönbe távozók: Fülöp Lóránd (romániai, Sepsi OSK – Románia), Kiss Tamás (DVTK), Skribek Alen (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26
Ezek is érdekelhetik