NB I: Armin Hodzic a bajnokságot és az MK-t is megnyerné

– Hat bajnoki meccs, hat gól – nem rossz.
– Rossznak én sem mondanám – válaszolta lapunknak az NB I góllövőlistáját vezető Armin Hodzic, a Mol Fehérvár FC 24 esztendős bosnyák támadója. – Kifejezetten jól érzem magam a bőrömben, a játék minden pillanatát élvezem. Most már bevallhatom, a rajt előtt bíztam abban, hogy elérkezik az én időm, annál is inkább, mert jól sikerült a nyári felkészülés. Nem csupán a meccseket, az edzéseket is alig várom – szeretek a pályán lenni.

– Szavait a statisztika is alátámasztja: az előző idényben huszonhat bajnoki mérkőzésen szerzett négy gólt, a mostaniban viszont már hat forduló alatt túlszárnyalta azt a termést.
– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kétezertizennyolc augusztusának végén, az átigazolási időszak utolsó napjaiban érkeztem Székesfehérvárra, egy kiválóan szereplő, éppen az Európa-liga csoportkörére készülő csapathoz. Tisztában voltam vele, időre van szükségem a beilleszkedéshez. Korábban nem játszottam Magyarországon, nem tudtam sokat a magyar futballról, meg kellett ismernem és szoknom az itteni közeget. Ma már nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy sikerült. Ebben az is szerepet játszik, hogy a szakmai stáb bízik bennem. Ahhoz, hogy az önbizalmam rendben legyen, hogy elvállaljam a lövéseket, cseleket, kellett a rendszeres játéklehetőség. Ha ezt nem kapja meg valaki, lehet bármennyire ügyes, nem jut messzire.

– Mit gondol, ön hol tart most?
– Szerintem jó úton járok, de több van bennem. Mindennap teszek azért, hogy még jobb legyek. Ha megelégednék azzal, amit eddig elértem, felesleges lenne erőltetni a folytatást.

– A bajnokságban elért hat győzelem arról tanúskodik, jól reagáltak a Vaduz elleni Európa-liga-kudarcra.
– Nem volt más választásunk. Még akkor sem lett volna szabad kiesnünk egy liechtensteini csapattal szemben, ha az a svájci bajnokság második vonalában szerepel. Nagy pofont kaptunk, de muszáj volt talpra állnunk. Sokat jelentett, hogy három nappal a vaduzi vereség után győzelemmel rajtoltunk az NB I-ben, az a siker, ha nem is feledtette a búcsút, átlendített minket a holtponton. Azóta kizárólag arra összpontosítunk, hogy a bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerjük.

– Lehetségesnek tartja?
– Természetesen! A csapatunkat jó játékosok alkotják, az öltözői légkör remek, mindannyian hisszük, hogy a klub fennállása során ez lehet az első olyan idény, amelyikben mindkét sorozatban elsők leszünk.

– A legutóbbi bajnokit, a Honvéd elleni mérkőzést a nyolcvankettedik percben szerzett góljával döntötte el. Ez volt az eddigi legfontosabb magyarországi gólja?
– Korábban betaláltam a Ferencváros és az Újpest kapujába is, de ha abból indulok ki, hogy a kispestiek elleni meccsen nem futballoztunk túl jól, mégis három pontot szereztünk, válaszolhatok igennel. Nagyon örültem annak a gólnak, csak amiatt volt lelkiismeret-furdalásom, hogy korábbi csapattársamnak, Tomás Tujvelnek lőttem. Ő nem csupán jó kapus, jó ember is, sokat segített nekem az előző évben. A lefújást követően mondtam is neki, hogy bocs, haver… Más kérdés, ha eredményesek akarunk lenni, nem lehetünk tekintettel semmire és senkire – újra és újra nyernünk kell! Minél tovább nyújtjuk a győzelmi sorozatunkat, annál közelebb kerülünk az aranyhoz. Arra persze nemigen látok esélyt, hogy mind a harminchárom bajnokinkat megnyerjük, de miért ne próbálnánk meg?

– Mit gondol, megtörténhet az is, hogy ismét lehetőséghez jut a bosnyák válogatottban?
– Miért ne? Amíg a Dinamo Zagrebben játszottam, ötször voltam tagja a nemzeti együttesnek, és bár Székesfehérvárra még nem érkezett meghívó, ha a folytatásban sem maradok adós a gólokkal, előbb-utóbb csak képbe kerülök megint. Legalábbis erre számítok.