Fehérvár: A játékosok vevők a mentalitásomra – Marko Nikolics

– Ha valaki az idény előtt azt mondja, kiesnek az Európa-liga selejtezőjében, de hat győzelemmel kezdik a bajnokságot, aláírta volta?
– Semmiképpen, mert más a mentalitásom – válaszolta a Nemzeti Sportnak Marko Nikolics, a Mol Fehérvár 40 éves szerb vezetőedzője. – Minden versenysorozatban sikeres akarok lenni, de tényszerűen nézve az Európa-liga selejtezőjéből indulva nehéz elérni a csoportkört. A Bajnokok Ligájából egy fokkal könnyebb, ott egy vesztes párharc belefér, míg az El-ben nem, ráadásul a csoportkörig vezető úton legalább két nagyon erős csapaton kell túljutni. Ezzel együtt nem lett volna szabad kiesnünk a Vaduz ellen.

– A fájó vereség után mit mondott a játékosoknak?
– Hogy nem adhatjuk fel. Az utóbbi két évben remek eredményeket értünk el, a bajnokságot és a Magyar Kupát is megnyertük, bejutottunk az Európa-liga-csoportkörbe, a szereplésünkkel a klub pénztárcáját is hizlaltuk, az eredményeinkkel pedig a Fehérvár és a magyar labdarúgás hírnevét öregbítettük. Vaduzban szörnyű esténk volt, de egyetlen rossz nap nem rombolhatja le mindazt, amit korábban felépítettünk – ezt a mentalitást igyekeztem átadni a játékosoknak. Vevők voltak rá, hat győzelemmel kezdtük a bajnokságot, és a számunkra szombaton kezdődő Magyar Kupában is a trófea elhódítása a célunk.

– Az utóbbi két idényben bajnokságot és Magyar Kupát nyert csapatával, az Európa-liga csoportkörébe jutott, amelyben az utolsó fordulóig versenyben volt a továbbjutásért. Megkapta a kellő megbecsülést az eredményeiért, vagy elég volt egy este Vaduzban, hogy minden sikert elfelejtsenek?
– Tudom, milyen az edzők élete: a rossz eredményekért én felelek, a sikerekért a játékosok. Ennyi. A hangulatomat nem a külső vélemények befolyásolják. A csapatom felkészítéséért felelek, tudom, mikor játszunk jól vagy rosszul. Az öltözőn belül én vagyok az első, aki kritizálja a játékosokat, de a nyilvánosság előtt mindig megvédem őket. Nem kell állandóan veregetni a vállam, és bár jólesik, ha elismerik a munkámat, nem lesznek álmatlan éjszakáim, ha nem. Igyekszem élvezni a pillanatot és sikereket elérni a jövőben.

– Mennyit segített, hogy a klubja végig bízott önben? A váratlan kiesés után sem lehetett az esetleges menesztéséről hallani.
– Jólesett, hogy az egyesület kiáll mellettem, egyetlen vezetőtől sem hallottam, hogy veszélyben az állásom. Persze nem tudhatom, miről beszéltek zárt ajtók mögött, és azzal is tisztában vagyok, nem maradhatok életem végéig Fehérváron. Most viszont elégedett vagyok, szeretek itt dolgozni, és ezzel a klubbal akarok újabb trófeákat nyerni. Amíg mindkét fél elégedett, maradok, amikor a klub úgy érzi, mással sikeresebb lenne, távozom.

– Korábban úgy fogalmazott, az eredmények mellett elengedhetetlen, hogy a klub töretlenül fejlődjön. Ez a folyamat továbbra is tart?
– Van egy mondás, amellyel teljes mértékig azonosulni tudok: ha nem fejlődsz, elindulsz hátrafelé. A sportban nem lehet szintet tartani, csak két út van: mindig jobbra törekszel, vagy elindulsz lefelé a lejtőn. Ezen a téren nincs gond Fehérváron, az egyesület profi módon működik, a lehetőségek kifogástalanok, a keret most a legmélyebb, és a legtöbb variációs lehetőségem is most van. A nyáron többek között Viszar Muszliu, Adrian Rus, Zsóri Dániel, Danilo Pantics és Ivan Petrjak érkezett hozzánk, egyikük sem idősebb huszonöt évesnél. Három tehetséges fiatalról, Nyári Patrikról, Szabó Leventéről és Halmai Ádámról se feledkezzünk meg, a szerződtetésük jelzi, a jövőt is építjük.

– Adrian Russal kapcsolatban a Román Labdarúgó-szövetség támadta a klubot, amiért a második csapathoz küldték a román válogatott mellett döntő hátvédet.
– Mit mondhatnék? Ebben a helyzetben csak az egyik félnek lehet igaza, az igazság pedig az, hogy senki sem ártott Adriannak. Ezt ő is tudja, és ez a legfontosabb. Hozott egy döntést, ezt mindenki tiszteletben tartotta, többet nem szeretnék mondani erről.

– A fiatal játékosokat is említette. Csányi Sándor MLSZ-elnök a májusi közgyűlésen nehezményezte, kevés magyar tehetség kap lehetőséget. Erről mi a véleménye?
– Egyetértek vele, Kovács Zoltán sportigazgatóval mi is sokat beszéltünk arról, hogyan tudnánk több lehetőséget adni a saját fiataljainknak. Más kérdés, hogy elsősorban talán nem az eredménykényszerben játszó Ferencvárosnak és a Fehérvárnak kellene élen járnia a fiatalok beépítésében. Inkább az a furcsa, hogy más együttesben időnként nyolc-kilenc külföldit látni a kezdőben. Ahonnan én jövök, ott teljesen normális, hogy bátran beteszik a tizenhét-tizennyolc éves tehetségeket a kezdőbe, ha a teljesítményükkel kiérdemlik. Ha a fiatal játékos nem tud olyan közegben futballozni, ahol továbbléphet, két-három évet elveszteget pályafutásából, így megrekedhet a fejlődésben. Erre a problémára egyetlen szabály sem jelenthet megoldást, régen rossz, ha szabályzással kell motiválni a klubokat arra, hogy bízzanak a fiatalokban. A közeg gondolkodásának kell változnia.

– Milyen a kapcsolata Kovács Zoltán sportigazgatóval? Játékost kér tőle az ön által kitalált taktikához, vagy a sportigazgató szabja meg a keretet és a stílust, ön pedig végrehajtja az elképzeléseit?
– Két és fél éve, immár hat átigazolási időszak óta dolgozunk közösen, a játékosmegfigyelőkkel együtt jól ismerjük egymást, közösen döntünk a keretet és a taktikát érintő kérdésekről. Időnként én fogadom el az érveiket, máskor ők az enyémet, a lényeg, hogy végeredményben erős csapattá váljunk.

– Ha a nemzetközi kupaszereplést nézzük, önnel a kispadon Európa-liga-rájátszás, Európa-liga-csoportkör és az Európa-liga-selejtező második fordulója a csapat mérlege. Ez a realitás a magyar futball és a Mol Fehérvár helyzetét és lehetőségeit tekintve?
– Az elvárások folyamatosan változnak. Amikor két éve nyáron átvettem a csapatot, senki sem beszélt európai menetelésről, mert a megelőző évek eredményei alapján egyik csoportkör sem lehetett elvárás. Az akkori vezetőségi megbeszélésekből kiindulva néhányan nem is nagyon hittek benne, hogy sikeresek lehetünk a nemzetközi porondon, a Bordeaux elleni párharc előtt például még a klubon belül is kevesen hittek a továbbjutásban. Tavaly nyáron hasonlót éreztem a Ludogorec elleni meccsek előtt. Ám a helyzet mindig változik, és a bravúros eredmény egy idő után elvárássá válik. Ilyen a sport. Az elvárások egyik pillanatról a másikra változnak, és ha magasra tesszük a lécet, magasabbra kell ugranunk.

– A legerősebb magyar csapatok eljutottak arra a szintre, hogy valós elvárás lehessen az Európa-liga csoportköre?
– Mi a realitás a sportban? Maradjunk annyiban, minden nemzetközi porondon szereplő magyar klubnak a csoportkor elérésére kell törekednie, egyébként nincs értelme elindulni. Ennek elérése szerintem még mindig nem számít hétköznapi teljesítménynek, de éppen a Fehérvár és a Fradi menetelése mutatja, mennyit lépett előre a magyar labdarúgás. Az utóbbi tíz évet figyelembe véve ez hatalmas fejlődés – de most kell rátenni még egy lapáttal!